Galéria

Templombelső
Templomunk belső tere: a műemléki megújítás 2005-ben fejeződött be.
Templombelső
A szentély nagyböjti öltözetben: a főoltárkép elé ilyenkor a Szent Keresztet ábrázoló festmény kerül.
Templombelső
A szószék a Klarisszák budavári templomából, a mai Várszínház épületéből került ide.
Kegykép
Az első, kis templomépület kegyképe 1706-ból, mely ma a Szűz Mária oltáron áll:
Segítő Szűz Mária
Szószékfeljáró
A szószék feljárata, mely a sekrestyéből nyílik, és a falban alakították ki.
Karzat
A karzat a főbejárat felett, az 1905-ből származó orgonával, mely jelenleg sajnos nem üzemel.
Karzat
Az Rieger-orgona pótlására, annak tetején, a 90-es években egy elektromos orgonát helyeztek el.
Vízállásjelző tábla
Vízállásjelző tábla az 1875-ös felhőszakadás emlékére. A víz az azóta lezárt kriptán át, a padozaton keresztültörve öntötte el a templomot.
Lourdes-i kápolna
A Lourdes-i kápolna a karzat alatt, melyet 1941-ben alakítottak ki a volt tüzelőkamrából.
Templomépület
Templomunk a Felhévizi utca felől, oldalában a sekrestye és a kápolna. A bejárat előtti kis téren zajlik minden év nagyszombat estéjén a tűzszentelés.
Körmeneti kápolna
A Szépvölgyi úti körmeneti kápolna, melyet úrnapi körmenetek alkalmával használunk.
Szentháromság-szobor
A Szentháromság-szobor a Zsigmond téren. Szintén a körmenetek egyik állomása, a budavári Szentháromság térről került ide, az ottani új szoborcsoport elkészítésekor.
Az egyházközséget bemutató kiadvány és a templomról készült képeslapok kaphatóak plébániánkon.