2020-05-24-hétfő

2021. május 24. hétfő
Boldogságos Szűz Mária az Egyház anyja – emléknap

Evangélium Szent János könyvéből

Jn 19,25-27

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária: Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához:
„Asszony, íme, a te fiad!”
Azután a tanítványhoz szólt:
„Íme, a te anyád!”
Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.

Elmélkedés

“a tanítványhoz szólt: »Íme, a te anyád!«” (Jn 19,27)

Az első századoktól kezdve él egy nagyon mély meggyőződés a Boldogságos Szűz Máriáról, hogy Ő az Egyház Égi Édesanyja. Ez a meggyőződés részben a Pünkösd előtti eseményekre vezethető vissza, amikor az Egyház még rejtve volt jelen. A kánai menyegzőn Mária egy édesanya szemével észreveszi, hogy a lakodalmas ház kínos helyzetbe került, mert elfogyott a bor (vö. Jn 2,3). Ha ez kitudódott volna, biztos elrontotta volna a menyegző hangulatát, és kellemetlen helyzetbe hozta volna a fiatal párt. Mária egy édesanya szemével mérte fel a helyzetet és szólt fiának, hogy akadályozza meg a botrányt. A Szentírás szerint ez az első eset, hogy Mária ilyen „lelki anyai” szerepbe kerül. A másik ilyen részlete az evangéliumnak, amikor Jézus a szeretett tanítványt Mária gondjaira bízza ezekkel a szavakkal: “Íme a te anyád” (Jn 19,27). Ősi meggyőződés az, hogy ezzel a tettével Jézus az Egyházat is Mária gondjára bízta. A Jelenések könyvének szerzője szerint a „napba öltözött asszony” (vö. Jel 12,1) védi gyermekét a sárkány támadásaival szemben. Ennek a jelenetnek később a mariológia azt az értelmet adta, hogy Mária Jézussal együtt minket is véd a gonosz lélek támadásaival szemben.

Hogyan lehet ezeket a gondolatokat a mi életünkre alkalmazni? Az Egyház tagjai a kezdetektől fogva úgy tekintettek Máriára, mint mennyei édesanyára, aki Isten szeretetét, kegyelmét sugározza felénk. Ez összekapcsolható Pünkösddel, a Szentlélek kiáradásával. A másik fontos üzenet az, hogy Szűz Mária mint mennyei édesanya közbenjár értünk. Nem szabad arra gondolnunk, hogy Máriának kell meglágyítania Isten szívét, hogy ne büntessen minket, hiszen Isten lényege a szeretet. Inkább arról van szó, hogy Máriát emberi volta miatt közelállónak érezzük, és vele együtt jobban meg tudjuk fogalmazni a kéréseinket. Erről nagyon sok tapasztalatunk van. Az édesanya jelenléte mindig bátorítást jelent számunkra. Amikor Máriához  fohászkodunk, akkor az Ő jelenlétében könnyebben meg tudjuk fogalmazni, ami fáj. A Szűzanya segíthet minket abban, hogy Istenről helyes képet alakítsunk ki magunkban.

Nem véletlen, hogy a bajbajutott népek Mária közbenjárását kérve fordulnak Istenhez. Ezt tette Szent István királyunk is, amikor az ország jövőjét bizonytalannak látva Mária oltalmába helyezte hazánkat. Fohászkodjunk Égi Édesanyánkhoz, hogy lélekben tartsa össze nemzetünket, és így a szellemi, lelki értékeinket megőrizve, történelmi küldetésünket teljesíteni tudjuk.