2021-10-24-vasárnap

2021. október 24.
Évközi 30. vasárnap

Evangélium Szent Márk könyvéből

Mk 10,46-52

Abban az időben tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta:
„Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus megállt és így szólt:
„Hívjátok ide!”
Odaszóltak a vaknak:
„Bátorság! Gyere, téged hív!”
Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte:
„Mit akarsz, mit tegyek veled?”
A vak ezt felelte:
„Mester, hogy lássak.”
Jézus erre így szólt hozzá:
„Menj, a hited megmentett téged.”
Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.

Elmélkedés

“Menj, a hited megmentett téged.” (Mk 10,52)

Ha a televízión keresztül figyelmesen nézzük a pápai szentmiséket, vagy kihallgatásokat, akkor felfedezhetjük, hogy az oltárral szemben, az első sorokban nem az előkelőségek ülnek, hanem gyerekek és fogyatékkal élők. Számukra különös örömet jelent, hogy egy ilyen nagy eseményen vehetnek részt. A szentmise végén a pápa gyakran közéjük is megy. A kihallgatás után ezek a betegek egyenként a pápához járulnak, néhány mondatot váltanak vele és azután örömtől sugárzó arccal távoznak. A kamera gyakran mutatja az arcukat. Ezek a találkozások a hitnek a tanúságtételei. A mosolygó arcok jelzik, hogy bár ezeknek az embereknek a sorsa nyomorúságos, a hitükből tudnak erőt meríteni, a hitük boldoggá teszi őket.

Ha a mai evangéliumot olvassuk, láthatjuk, hogy Márk evangélistának is az a célja, hogy egy embernek, Bartimeusnak a hitét bemutassa. Azt, hogy a hitét látva Jézus hogyan gyógyította meg ezt a vak embert.

A leírt szöveg vizsgálatakor érdemes először a történeti hátteret megvizsgálnunk. Jézus úton van, elhagyja Jerikót és Jeruzsálembe megy. Nagy tömeg kíséri őt. Nem véletlen, hogy Márk evangélista így írja le a történetet, mert tanítása szerint itt kezdődik Jézus földi életének utolsó felvonása, dicsőséges jeruzsálemi bevonulása. Ez a tömeg megy, vonul vele virágvasárnap a városba és köszönti őt, mint Izrael királyát. Márk evangélista leírása szerint ez a vak ember lelki szemeivel, hitével nem csupán a dicsőséges királyt látta meg Jézusban, hanem az Üdvözítőt, akinek az volt a célja, hogy lelki és testi betegségeiből meggyógyítsa a világot. Bartimeus hisz a Megváltóban, az Üdvözítőben. Ezért kiált hozzá: “Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47). Tudjuk, hogy a Dávid Fia messiási cím volt. Ezért nem hagyja, hogy elhallgattassák. Ezért nevezi Jézust „rabbóninak” (mesternek). A mester szó ebben az összefüggésben többet jelent, mint egyszerű tanítómestert. Olyan mestert jelent, aki az élet legfontosabb igazságát, Isten irgalmát, szeretetét tanítja. Máté és Lukács már nem is a rabboni (mester) szót használja, hanem a Kürioszt, az Urat, aki nemcsak tanítja az igazságot, hanem birtokolja is. Jézus ezt a hitet látva gyógyítja meg a vakot, adja vissza neki a testi egészségét, mondván: “Menj, a hited megmentett téged! (Mk 10,52). Márk evangélista még ezután sem fejezi be a vak hitének a bemutatását, mert még azt is jelzi, hogy Bartimeus követi Jézust az úton – amely a megváltás és a hit útja. Minden bizonnyal ott lehetett azok között is, akik Vele néhány nappal később Jeruzsálembe bevonultak.

Mi az üzenete ennek az evangéliumi szakasznak számunkra? Az egyik üzenete az, hogy higgyünk. Higgyünk abban, hogy Jézus azt az utat, amelyen végigment, értünk vállalta, hogy mi is ki tudjunk gyógyulni betegségeinkből. Ez a világ, bár betegnek látszik, mégis egy megváltott világ. Bartimeus úgy tett tanúságot, hogy Jézus után kiáltott, Jézushoz futott, a fogyatékkal élők a pápai misén pedig úgy, hogy örömmel ülnek az első sorba, ezzel is jelzik azt, hogy bíznak Jézus szeretetében. Nekünk is ki kell fejezni a hitünket. Nekünk nem kell átfurakodni a tömegen, nem kell látványos dolgot tennünk. Egyszerűen is ki tudjuk fejezni azt. Imádkozunk, megpróbáljuk életünk egyes eseményeit Isten szemével nézni. A sikereket és a kudarcokat is. Nekünk nem a bámészkodó tömeget kell legyőznünk, hanem a közvéleményt, a sokféle reklámot, amely megpróbál befolyásolni, eltéríteni minket.

A másik, amire megtanít bennünket ez az evangéliumi szakasz, hogy tudjunk tanúságot tenni a hitünkről. Bartimeus úgy tett tanúságot, hogy követte Jézust. Nekünk, azt hiszem, egy sokkal egyszerűbb, de nehezebb utat kell járnunk. A hétköznapi élet nehézségei között kell tanúságot tenni. A legjobb tanúságtétel az, ha a munkákat becsületesen, áldozatokat vállalva, de mégis derűsen végezzük. Ahol megjelenik egy mosoly, egy kedves szó, ott Isten egészen biztosan jelen van. Ha így élünk, dolgozunk akkor mi is missziósokká, az örömhír hirdetőjévé tudunk válni.