2021-11-19-péntek

2021. november 19. péntek.
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Lk 6,27-38

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Elmélkedés

„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” (Lk 6,38)

Ha szemléljük Szent Erzsébet életét, akkor felfedezhetünk benne egy olyan tulajdonságot, erényt, amely ma is példaértékű minden ember számára. Ez az erény az Isten szeretetébe vetett bizalom, amely lehetővé tette, hogy mindig meg tudjon újulni.

Életében nagyon sok megpróbáltatás érte: Négy éves korában elszakítják szüleitől és a németországi Wartburg várába viszik, ahol együtt nevelkedik jövendő férjével. Hat éves, amikor tudomására juthat, hogy édesanyját, a merániai Gertrúdot Magyarországon megölték. Később első magyarországi útján meglátogatja édesanyja sírját Pilisszentkereszten, a ciszterci kolostorban. Tizennégy éves korában férjhez adják és húsz éves, amikor szeretett férje az egyik hadjáratban megbetegszik és meghal. Ő ott marad három gyerekkel egy olyan őrgrófi családban, ahol mindig is gyanakodva nézték cselekedeteit. Elhagyja Wartburg várát, egy rossz fogadóban él gyermekeivel. Majd élete végén Marburgba kerül velük együtt, ahol huszonnégy éves korában meghal.

Erzsébet nagy szeretettel fordul a szenvedők felé. Éjszakánként látogatja a betegeket. A család tiltása ellenére kenyeret oszt a szegényeknek. Innen van a „Szent Erzsébet kenyere”. A legnehezebb, legvisszataszítóbb feladatoktól sem irtózik. Így például fürdeti a fertőző betegeket is. Később egymás után érik a tragédiák, megpróbáltatások, ő azonban nem esik kétségbe vagy melankolikus állapotba.

Az ember joggal kérdezheti, hogyan volt erre képes? A mai evangéliumi részben Jézus megadja a választ: “Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” (Lk 6,38). Szent Erzsébet az életében megtapasztalta, hogy Isten „jó, tömött, megrázott, és túlcsorduló mértékkel” ad azoknak, akik adnak. Mindez a kegyelem kiáradásának belső törvényszerűségéből forrásozik. Ha valaki továbbadja a kegyelmet, abban a kegyelem nem csökkenni, hanem növekedni fog, mert az adás öröme megnyitja szívét a még nagyobb öröm, a kegyelem befogadására. Ha valaki Isten munkatársává válik, akkor Isten mindig túlcsorduló mértékkel pótolja a továbbadott kegyelmet. Ezzel magyarázható az is, hogy a kegyelem továbbadói nem merülnek ki, hanem újratöltődnek.

Az Egyház vezetői hamar felismerték Erzsébet karizmatikus adományát, és négy évvel halála után már szentté is avatták. Neve, élete az egész világon mindenhol ismert, ő a szolgáló szeretet példaképévé vált. Sok templomban találhatók meg az őt ábrázoló szobrok és képek. Leggyakrabban azt örökítik meg, amint kenyeret oszt, vagy amikor betegeket ápol. Ma példaképe azoknak az egészségügyben dolgozóknak is, akik önmagukat nem kímélve ápolják napjainkban a járványban szenvedő betegeket.

Mit üzen számunkra Szent Erzsébet? Az egyik üzenete a nehéz helyzetekre vonatkozik. Ha valaki Isten kegyelmét kéri saját keresztjeinek viseléséhez, az képessé válhat arra is, hogy saját tapasztalatából kiindulva, megerősödve, mások keresztjét is viselni tudja. Higgyünk a kegyelem megerősítő erejében!