Tetőfelújítás

Felhívás közösségi adakozásra, és plébániai önkéntes munkavégzésre

Kedves Újlaki Hívek!

A plébánia közösségi épület tetőszerkezetének cseréplécezése az idők során tönkrement. Emiatt a cserepek elmozdultak, meglazultak. Így a tető beázik és balesetveszélyessé vált. Félő, hogy a cserepek egy nagyobb viharban elkezdenek lepotyogni. Ezért a helyreállítás sajnos nem tűr halasztást, így idén július 5-től megkezdjük a munkálatokat, a cserepek leszedését, a lécezés cseréjét majd a cserepek visszarakását.

A felújítási munka 5 millió forintba fog kerülni, melynek egy részét önkormányzati támogatásból fedezzük, a maradék részt viszont nekünk kell összegyűjtenünk. Ebből a célból kérjük szépen a kedves hívek támogatását! Tegyünk együtt plébániánkért, ki-ki saját lehetősége szerint! Minden kis hozzájárulásnak értéke van, ha összeadjuk erőinket – legyen az anyagi, vagy kétkezi munka –, láthatóvá válik a közösség ereje, képessége!

Ennek megfelelően adomány formájában, illetve önkéntes munka formájában is segíthetjük a munkálatokat. Adományaikat plébániánk OTP Banknál vezetett (Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803 számú) számlájára történő utalással juttathatjuk el, de személyesen is be lehet fizetni vasárnaponként az információs irodában, hétköznaponként a plébánia irodájában. Kérjük szépen az átutalás közleményébe megjegyzésként odaírni, hogy: CSERÉP.

Egyúttal szeretettel várjuk azokat, akik a felújításban készek személyesen is részt venni. A cseréplécezés cseréjét kötött munkarendben végezzük, melyhez hat héten át munkanaponta 3 fő segítségre van szükség, akik a lécek és cserepek le- és feladogatásában segédkeznek, ezen kívül a fizikai munkában résztevők számára az ebéd, uzsonna, vacsora elkészítésére is várjuk a jelentkezőket. Jelentkezni lehet az Információs csoportnál vagy emailben a következő címen:

cserepezes@ujlakitemplom.hu

A közösen végzett munkának közösségformáló ereje van. Legyen egy közösségi élmény az együtt elvégzett munka! Előre köszönjük a segítséget!

Kiss Márton
a képviselőtestület tagja