2020-12-07-hétfő

Kedves Újlaki Hívek!

2020. december 7.
2. adventi hét hétfő
Szent Ambrus püspök, egyháztanító emléknapja

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Lk 5,17-26

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt:
„Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban:
„Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”
Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt:
„Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyertek bűneid!« – vagy azt: »Kelj föl és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.”
Ezzel a bénához fordult:
„Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!”
Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták:
„Csodadolgokat láttunk ma.”

Elmélkedés

„Hitük láttára Jézus így szólt: »Ember, bocsánatot nyertek bűneid.«” (Lk 5,20)

Korábban már jeleztük, hogy az „ádvent” a megtérés ideje, amelyhez hozzátartozik az imádság, a böjt és a jócselekedetek. A mai Evangélium a jócselekedetek végzéséhez adhat fontos szempontokat. Gyakran előfordul ugyanis, hogy valakinek a megtérése, lelki gyógyulása érdekében fáradozunk, de ő belső vagy külső akadályok miatt nem tud Jézushoz menni. Lehetnek olyan belső gátjai, amelyek akadályt jelenthetnek számára abban, hogy be tudja fogadni Jézus gyógyító erejét. Ilyenkor felmerülhet bennünk a kérdés: az ádventi időben milyen segítséget tudunk adni számára?

A mai evangélium példája utat mutathat számunkra. Egy béna embert néhányan Jézushoz akarnak vinni hordágyon. Akadály, hogy a tömeg miatt nem férnek hozzá. Ezt elhárítják azzal, hogy a tetőről bocsátják le ágyastul, hogy a bénát Jézus elé tegyék. Ekkor „hitük láttára” Jézus így szól hozzá: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid” (Lk 5,20). Jézus látta ezeknek az embereknek a töretlen hitét, és gyógyított. Először megbocsátotta a béna bűneit, majd testileg is meggyógyította őt. A kiáradó kegyelemből a segítő emberek is részesültek, hiszen a gyógyulást látva „mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma” (Lk 5,26). A Szentírás magyarázói megjegyzik, hogy itt a „ma” szó nem az esemény napjára, hanem az „üdvösségtörténeti mára” vonatkozik, amelyben feltárul Jézus üdvözítő tevékenysége (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 119. old.).

Mit üzen számunkra a mai Evangélium? Ahogyan a bevezetőben jeleztük, sokan lehetnek a környezetünkben olyanok, akik még gyengék ahhoz, hogy Jézushoz menjenek. Az Evangélium arra figyelmeztet minket, ha másokkal összefogunk, ha bízunk Isten gondviselő erejében, és ezeket az embereket Jézushoz visszük, bízhatunk abban, hogy a mi „hitünket látva” Jézus meggyógyíthatja őket. A másik fontos üzenet az lehet, hogy a gyógyulás öröméből mi is részesülhetünk, a Jézushoz elvezetett és meggyógyult ember öröme ránk is kisugározhat.

A mai nap szentje Szent Ambrus püspök (339-397), aki Szent Mónikával együtt sokat imádkozott azért, hogy Szent Ágoston megtérjen. Szent Ágoston vallomásai szerint Szent Ambrus nemcsak a hitével, hanem a hitből fakadó emberségével is „Jézushoz vitte” őt.


Szeretettel,
Ferenc atya



Hírek

A ma esti Bibliaóra linkje már 10 perccel a kezdet előtt, 18:50-től működik:
https://us02web.zoom.us/j/79990364153?pwd=SDcxSEFBVnAxVVpmRVgwT3JaTkNPUT09

A gyakorlott zoomolóknak megadjuk az alábbi belépési adatokat is (ezek a jövőben változni fognak, amiről természetesen értesítést küldünk):
Meeting ID: 799 9036 4153
Passcode: 7rDVN9

Ma már lehetőség nyílik a bibliaóra vége után egymással is társalogni, akinek kedve van hozzá.

A Bibliaóráról a honlapon itt olvashatunk.



Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Szentmiséink:
 https://www.youtube.com/playlist?list=PLF_JNXPr6UpLeRHYjaB9ExnLOdN7SOuGl

Facebook
 oldalunk:  https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/

Újlaki Hangok legfrissebb száma: 
http://www.ujlakitemplom.hu/pdf/202012.pdf

Bankszámlánk:  Budapest-Újlak
 SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803
Plébániánk honlapja: 
www.ujlakitemplom.hu