2020-12-16-szerda

Kedves Újlaki Hívek!

2020. december 16.
3. adventi hét szerda

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Lk 7,19-23

Abban az időben Keresztelő János magához hívatta két tanítványát, és ezzel a kérdéssel küldte őket az Úrhoz:
„Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
A két férfi Jézushoz érkezve így szólt:
„Keresztelő János küldött minket, és kérdezteti: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
Abban az órában Jézus sokakat meggyógyított különféle bajokból és betegségekből, megszabadított a gonosz lelkektől, sok vaknak pedig visszaadta szeme világát. Jézus tehát ezt válaszolta nekik:
„Menjetek, jelentsétek Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, siketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”

Elmélkedés

„Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Lk 7,23)

A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Keresztelő János tanítványai odamennek Jézushoz, és megkérdezik Tőle: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Lk 7,19). Jézus válasza meglepő. Nem azt mondja, hogy „Én vagyok”, hanem idézi az Ószövetséget, ami a messiási korra vonatkozik: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, siketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Lk 7,22). Majd hozzáfűzi: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Lk 7,23)

Az evangélium szavain elmélkedve felmerülhet bennünk a kérdés: Jézus miért fűzi hozzá ezt a botránkozásról szóló mondatot? Valószínűleg azért, mert sokan tényleg megbotránkoztak benne. Vagy azért, mert szombaton gyógyított, vagy azért, mert nem ilyen Messiásra vártak, aki lemond a hatalomról és dicsőségről, hanem olyanra, aki megszabadítja népét a római hatalomtól, aki elűzi a királyt, leteszi a főpapot. Jézus ehelyett betegeket gyógyított és az örömhírt osztotta meg.

Ráadásul máshol azt is olvashatjuk, hogy bűnöket is megbocsátott: az igazi hatalom, a messiási erő ugyanis nem csak a csodákhoz, a látványos testi, fizikai gyógyulásokhoz kell, hanem a bűnök megbocsátásához, a lelki gyógyításhoz is. Ha az ember ilyen módon lelkileg is gyógyul, képessé válik arra, hogy a nehézségeivel szembefordulva a kegyelem segítségével megoldja azokat.

Érdemes ezeket a gondolatokat a mi életünkre is alkalmazni. Hiába hisszük és valljuk, hogy az Atya Őáltala teremette a világot, és így Ő a világ ura és célja, de azzal, hogy mégis látszólag megengedi, hogy a Földön igazságtalanságok történjenek, hogy szerencsétlenségek forduljanak elő, hogy ártatlanok haljanak meg, hogy a gazdagok zsarnokoskodjanak a szegényeken, hogy emberek nyomorban éljenek, mi is gyakran megbotránkozunk Jézusban, mert úgy érezzük, mintha gyengének bizonyulna.

Nehéz ezekre a felmerülő kérdésekre válaszolni, mert az emberi bűnök másokra is hatással vannak. Sokszor mások bűnei miatt szenvedünk. Ha ezen gondolkodunk, beleütközünk a „gonoszság titkába”, ami mögött a Szentírás szerint a „világ fejedelme”, a gonosz áll (Jn 14,30). Ilyen esetekben gondolhatunk a mai evangélium üzenetére. Jézus ma is úgy tesz csodát, mint kétezer évvel ezelőtt. A sebzett embereket gyógyítja, gyakran csak a lelküket, hogy meg tudják oldani a nehézségeiket. Vagy másoknak ad erőt ahhoz, hogy segítsenek rajtuk. Imádkozzunk azért, hogy higgyünk abban, Krisztus gyógyítása csodákra képes.


Szeretettel,
Ferenc atya



Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Szentmiséink:
 https://www.youtube.com/playlist?list=PLF_JNXPr6UpLeRHYjaB9ExnLOdN7SOuGl

Facebook
 oldalunk:  https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/

Újlaki Hangok legfrissebb száma: 
http://www.ujlakitemplom.hu/pdf/202012.pdf

Bankszámlánk:  Budapest-Újlak
 SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803
Plébániánk honlapja: 
www.ujlakitemplom.hu