2020-12-21-hétfő

Kedves Újlaki Hívek!

2020. december 21.
4. adventi hét hétfő

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Lk 1,39-45

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Elmélkedés

„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42)

Lukács evangélista leírása szerint Mária az angyali üdvözlet után meglátogatta rokonát, Erzsébetet, aki szintén rendkívüli körülmények között fogant és már a hatodik hónapban volt. A leírás szerint Mária üdvözölte Erzsébetet (Lk 1,40). Ő válaszában a Mária méhében levő Jézust „Urának” hívta, Máriát pedig „áldottnak” és „boldognak” nevezte (Lk 1,42–45). A szövegből az is kiderül, hogy Mária köszöntésére először a magzat János válaszolt úgy, hogy az „örvendezve felujjongott” anyja méhében (Lk 1,44).

Ha az esemény üdvösségtörténeti jelentőségét keressük, akkor annak elsősorban Jézusra vonatkozó üzenete van. A megváltó előfutára, Keresztelő János már anyja méhében jelzi, hogy Mária magzatában, Jézusban felismerte a Messiást, és ez örömmel töltötte el. Jézus személyére vonatkozóan fontos jelentése van annak is, hogy Erzsébet Urának nevezte Jézust. Erre vonatkozóan a Szentírás tudósai kiemelik, hogy az „Úr” megszólítás az ószövetségi királyoknak járt (2Sám 14,9), de az eljövendő Messiásra is alkalmazták (Zsolt 101,1). Annak is fontos jelentősége van, hogy már az első századokban Mária méhét, amiben Jézust hordozta, a frigyládához hasonlították, amely korábban a szövetségkötés jele volt a zsidóknak. „Ki a frigyláda, ha nem a Boldogságos Szűz Mária?” – kérdezi Szent Ambrus (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 37. old.).

A szentírási rész másik fontos üzenete Szűz Mária hitére és boldogságára vonatkozik. Mária hite úgy is megmutatkozott, hogy miután igent mondott az angyal szavára, az angyal által közöltek nyomán a gyermeket váró rokona meglátogatására indult. Boldogsága pedig úgy valósult meg, hogy ráhagyatkozott Isten üzenetére, befogadta és hordozta az Üdvözítőt.

Mit üzen számunkra Szűz Mária látogatása? Mária „útja” példa lehet számunkra is. Nekünk is hittel igent kell mondanunk Isten szavára, üzenetére, megkülönböztetve azt saját elvárásainktól, akaratunktól. Mivel pedig minden megalapozottan Istentől kapott üzenet mások számára is ajándék, ezért azokat hordoznunk kell, és meg kell osztanunk másokkal. Ha így teszünk, ezek az „utak” számunkra, és mások számára is az öröm útjaivá válnak.

A mai napon az Egyház Canisius Szent Péter (1521-1597) jezsuita szerzetesre, egyháztanítóra emlékezik. Korának eretnekségével szemben úgy védekezett, hogy elmélyült az Egyház hitében, és tanítását katekézis formájában közkinccsé tette. Döntő része volt a hitszakadásban megrendült német egyház újjáépítésében.

Szeretettel,
Ferenc atya


Hírek

Tegnap átadásra kerültek Ferenc atyának és Márton atyának a hívek által beküldött idézetekből-jókívánságokból-képekből összeállított, az alábbi képen látható ajándék füzetek.


Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala,  Zoom kapcsolódása
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803