2022. november 29.
1. adventi hét kedd
Evangélium Szent Lukács könyvéből
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott:
„Magasztallak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.”
Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta:
„Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Elmélkedés
„Magasztallak, Atyám…” (Lk 10,21)
Ha komolyan vesszük ádvent üzenetét, akkor meg kell próbálnunk többet és mélyebben imádkozni, hiszen ez kegyelmi idő, az imádság, a böjt és a jócselekedetek ideje. Tapasztalatainkból tudjuk, hogy imádkozni nem könnyű. Különösen a hálaadó és magasztaló, (dicsőítő) imával lehetnek nehézségeink, hiszen úgy érezzük, hogy nem vagyunk abban a lelkiállapotban, hogy hálát tudjunk adni. Ezért fontos számunkra a mai evangélium, mert Jézus hálaadó imájából sokat tanulhatunk. Jézus ugyanis így kezdi imáját: „Magasztallak, Atyám…” (Lk 10,21).
Jézus hálájának az alapja itt még csak a földi tevékenységének a kezdete, az, amire a végtelen nagy Isten a kicsinyeket hívta meg. A magasztalás lelkiállapotában meg tud nyílni az Atya ajándékozó jósága előtt, ebben tudjuk befogadni Őt. Nekünk pedig annak a tudata, hogy „kicsinyek”, vagyis gyengék, elesettek, sebzettek vagyunk, és rászorulunk Isten segítségére, teszi lehetővé Isten nagyságának befogadását.
Azok azonban, akik önmagukat nagyra tartják, a „bölcsek” és „okosak” erre képtelenek, mert nincs meg bennük az alázat. A Szentírás tudósai szerint itt Jézus az írástudókra és a farizeusokra gondolhatott. Ők az egyik alkalommal meg is jegyzik, hogy lenézik az egyszerű népet: „Hitt-e benne valaki a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből” (Jn 7,49) (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 258. old).
Fontos látnunk azt is, hogy az is tévúton jár, aki Istent csak az értelmével, intellektuális módon próbálja megismerni. Isten ismerete ugyanis elsősorban személyes ismeretet igényel. Olyan egységet, ami az Atya és Fiú között volt (Lk 10,22). Azért tudtak a szentek, elsősorban a misztikusok hitelesen beszélni Istenről, mert a közelében voltak, törekedtek befogadni Őt.
Mit üzen számunkra az Egyház ádvent első hetében, amikor imára buzdít minket? Ha azt akarjuk, hogy az ádvent valóban gyümölcsöző legyen számunkra, meg kell tanulnunk hálát adni Istennek. Nem nagy dolgokért, hanem a hétköznapi élet apró örömeiért: hogy vagyunk, hogy mindig újrakezdhetjük, ha valamit elrontottunk. Ezek a hétköznapi apróbb hálaadások készíthetik fel szívünket a nagy örömre. Karácsonykor Isten meg akar születni bennünk!