2020-07-23-csütörtök

Kedves Újlaki Hívek!

2020. július 23.
Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentjének ünnepe

Evangélium Szent János könyvéből

Jn 15,1-8

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
„Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.”

Elmélkedés

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.” (Jn 15,5)

A mai napon az Egyház Európa társvédőszentjére, Szent Brigittára emlékezik. Ha valaki élete történetét olvassa, akkor abban egy súlyos tragédiákat átélő, de megújuló, és másokat is megújítani tudó nő képe tárul fel előtte. Tizenegy éves korában elveszítette édesanyját, majd később pedig férjét, akivel nyolc gyermeknek adtak életet. Felismerte, hogy nemcsak ő él át megpróbáltatásokat, hanem az Egyház is. Ebben az időben költözött a pápa Avignonba, ami megosztottságot okozott az Egyházban. Azzal a céllal, hogy az Egyház helyzetén segítsen, Rómába költözött, szerzetesrendet hozott létre, hogy az Egyházat lelkileg megújítsa.

Kitűnt szociális érzékenyégével is. Elve a következő volt: „Minden, ami több, mint amire az embernek szüksége van, feleslegnek számít, amit meg kell osztani.” (Szentek élete 368. old.) Ennek megfelelően segítette a szegényeket, és bírálta azokat az egyházi személyeket, akik gazdagon éltek. Egyik legnagyobb tette az volt, hogy nagy lelkesedésével rávette V. Orbán pápát, hogy hagyja el Avignont, és térjen vissza Rómába.

Ha valaki elmélkedik az életén, jogosan kérdezheti: Honnan volt ereje, hogy élete súlyos tragédiáiból kigyógyuljon, és mások lelki gyógyulását segítse? A mai evangélium megadja erre a választ: Jézus arra tanít minket, hogy a keresztény ember élete, mint a szőlővessző a szőlőtőbe, bele van oltva Isten életébe. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.” (Jn 15,5). A megújulás nem saját erőnkből történik, hanem Isten kegyelmi erejének elfogadásából. Így a gyümölcsök, vagyis a jócselekedetek sem az embernek, hanem Istennek köszönhetők.

Szent Brigitta példája mit üzen számunkra? A mi életünkben és környezetünkben is lehetnek tragédiák. Szent Brigitta élete azt mutatja, hogy ezekből a mélypontokból is lehet felemelkedés, megújulás, ha az ember bízik Isten kegyelmében, erejében. Ha pedig valaki a jó ügyért harcol, bízhat abban, hogy lesznek, akik mellé állnak és segítik őt. A Szent Brigitta által alapított szerzetesrend nővérei ma is állandó szentségimádást tartanak, imádkoznak a bűnösök megtérésért és a megújulásért.


Szeretettel,
Ferenc atya

 
 
   

Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Szentmiséink: 
https://www.youtube.com/playlist?list=PLF_JNXPr6UpLeRHYjaB9ExnLOdN7SOuGl
Facebook oldalunk:  
https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/
Újlaki Hangok legfrissebb száma: 
http://www.ujlakitemplom.hu/pdf/202007.pdf
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803
Plébániánk honlapja: 
www.ujlakitemplom.hu