
Kedves Újlaki Hívek!
2020. június 5.
9. évközi hét péntek
Evangélium Szent Márk könyvéből
Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel:
„Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: „Így szól az Úr az én Uramhoz: »Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.« Ha tehát maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?”
A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.
Elmélkedés
„Így szól az Úr az én Uramhoz” (Mk 12,36)
Az evangéliumokból tudjuk, hogy Jézus teljes földi élete során mindvégig az volt a fő kérdés, hogy ki is ez a Názáreti Jézus? Sokan voltak, akik egy kiemelkedő személynek gondolták, aki nagy hatással hirdette a szeretet parancsát. Egy alkalommal meg is jegyezték: „ember így még nem beszélt” (Jn 7,46). Mások egy nemzeti hőst láttak benne, aki rendelkezett azokkal a képességekkel, hogy népét megszabadítsa a római fogságból. Voltak, akik csodatevő hatalma miatt követték és látványos tetteket vártak tőle. Ő azonban nem úgy mutatkozott be mint egy népvezér vagy mint egy próféta, hanem úgy mint Isten fia, aki nem azért jött, hogy megváltoztassa a társadalmi rendet, vagy hogy csodákkal orvosolja a testi sebeket, hanem azért, hogy feltárja előttünk Isten Országát és bűneinktől megváltson minket.
A mai evangéliumban Jézus nagy sokaság előtt, az ószövetségi hagyományra hivatkozva igazolja, hogy a Messiás Dávid házából származik, és nagyobb mint Dávid, hiszen Dávid az „Urának” nevezi Őt. (Mk 12,36). Ezért volt fontos az, hogy Jézus is Dávid családjából származott. A Szentírással foglalkozó tudósok felteszik a kérdést: Jézus mikor igazolta azt, hogy valóban Ő a megígért Messiás? Dóka Zoltán református teológus azt írja, hogy Isten, az „Úr”, igazolta Őt a feltámadáskor és ekkor mutatkozik meg isteni hatalma. (Dóka Zoltán: Márk evangéliuma, 266. old.) Ezért van jelentősége a pogány százados hitvallásának: „Ez az ember valóban Isten Fia volt” (Mk 15,39), valamint a mennybemenetelnek, ahol „elfoglalta helyét az Isten jobbján” (Mk 16,19). A kiáradó Szentlélek tesz tanúságot róla az üdvösségtörténetben.
Mi az üzenete számunkra a mai evangéliumnak? Jézus ma nem úgy igazolja istenségét, hogy látványos csodákat tesz. A kiáradó Szentlélek a szívünkben tesz tanúságot Róla többféle módon is. Például úgy, hogy felfedezzük, Jézus jelen van életünkben. Megértjük, hogy Jézus azért engedi meg a kudarcokat, mert figyelmeztetni akar minket. Vagy a lelkünk mélyén megérezzük az Ő erejét, amikor kiállunk az igazság mellett. Vagy úgy, hogy erőt ad ahhoz, hogy gyengeségeinken úrrá tudjunk lenni. A hit megnyitja szemünket arra, hogy felfedezzük: a világban sokan próbálnak uralkodni, de Ő az igazi „Ura” életünknek.

Szeretettel,
Ferenc atya
Hírek
Tegnap 35-en voltunk jelen a közös imán templomunkban, a trianoni diktátum 100. évfordulóján, miután a templomunk harangjai 100 másodpercig szóltak.
Elkezdődnek a plébániai csoportjaink, közösségeink programjai. A csoportok tagjainak azt javasoljuk, hogy jelentkezzenek vezetőiknél, mikor és hogyan lesz összejövetelük: hogy az még továbbra is a „vitruális térben” legyen megtartva vagy már személyesen; szabad téren vagy a közösségi házban.
Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide:jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Szentmiséink: https://www.youtube.com/playlist?list=PLF_JNXPr6UpLeRHYjaB9ExnLOdN7SOuGl
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/
Újlaki Hangok legfrissebb száma: http://www.ujlakitemplom.hu/pdf/202006.pdf
Bankszámlánk: Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803
Plébániánk honlapja: www.ujlakitemplom.hu