
Kedves Újlaki Hívek!
2020. június 6.
9. évközi hét szombat
Evangélium Szent Márk könyvéből
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek:
„Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött és csak két fillért dobott be. Erre Jézus magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk:
„Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Elmélkedés
„mindent odaadott, amije csak volt” (Mk 12,44)
A kereszténység elő századában biztosan felvetődött a kérdés: milyen mértékben vagy más szóval „mennyivel” kell támogatni az Egyházat? A mai evangéliumban Jézus utat mutatott azok számára, akik mennyiségben gondolkodtak. Isten nem a mennyiséget nézi, hanem a lelkületet (Gnilka: Márk, 676. old.). A támogatás áldozatot kell hogy jelentsen az adakozó részéről. Jézus ezeket a szavakat mondja apostolainak: a gazdagok „a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát” (Mk 12,44). A gazdagok számára az adakozás nem jelentett áldozatot, mert a „feleslegükből” adakoztak, a szegény asszony ezzel szemben „mindent” odaadott Istennek.
Joachim Gnilka felhívja a figyelmet arra, hogy az özvegyasszony azzal, hogy mindent odaadott, önmagát is odaadta Istennek. Könyvében egy rabbinikus történetet mond el, amiben ugyanez a gondolat fejeződik ki. A történet szerint a pap kigúnyolt egy asszonyt, aki egy marék lisztet adott adományba. Álmában Isten így szólt hozzá: „Ne becsüld le őt, mert olyan, mintha önmagát áldozta volna fel” (Gnilka: Márk, 675. old.). Ez a gondolat teljesen megfelel az Evangélium üzenetének és az Egyház tanításának. Isten a Fia által mindent odaadott nekünk. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy ne csak valamit, hanem önmagunkat ajándékozzuk Istennek.
Ezt az üzenetet kell alkalmazni az emberi cselekedetek értékelésére is. A cselekedetek megítélésénél az értékelés mércéje nem a mennyiség, vagy a látványos eredmény, hanem a lelkület kell hogy legyen. Fel kell ismernünk és el kell ismernünk azt, ha valaki teljes odaadással érte el ezt az eredményt. Továbbá mindent el kell követnünk azért, hogy ki tudja tágítani emberi korlátait, hogy a jó lelkület külső cselekedeteiben is megmutatkozzon. Ez a törekvés Szent Norbertnek, a premontrei rend megalapítójának életében is megmutatkozott. Elismerte rendtársai munkáját és bátorította őket, hogy eredményesebb lelkipásztori munkát végezzenek.

Szeretettel,
Ferenc atya
Hírek
Holnap a vasárnap délelőtti 1/2 11-es szentmisét ismét a szabadban, a Plébánia udvarán tartjuk, amennyiben az időjárás ezt megengedi. (Délelőtt még nem lesz nagyon meleg, csak kérdés, hogy nem lesz-e zivatar.) Akár a szabadban lesz, akár a templomban lesz, kérjük, hogy az idősekre tekintettel maszkot viseljünk.
Ismét felhívjuk a figyelmet az áldozás tapintatos módjára, az áldoztatóra is tekintettel: a szentostyát még maszkot viselve, előre jól kinyújtott kézbe fogadjuk, ezzel tartva távolságot az áldoztatótól az áldoztatóra tekintettel Ezután több lépést továbblépve, majd ott megállva mozdítsuk el maszkunkat, hogy magunkhoz vegyük a szentostyát.
Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide:jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Szentmiséink: https://www.youtube.com/playlist?list=PLF_JNXPr6UpLeRHYjaB9ExnLOdN7SOuGl
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/
Újlaki Hangok legfrissebb száma: http://www.ujlakitemplom.hu/pdf/202006.pdf
Bankszámlánk: Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803
Plébániánk honlapja: www.ujlakitemplom.hu