2020-03-20-péntek

Kedves Újlaki Testvérek!

2020. március 20.
3. nagyböjti hét péntek

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Mk 12,28b-34

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.

Elmélkedés

„szeresd felebarátodat, mint önmagadat”  (Mt 12,31)

Jézus azt tanítja a mai evangéliumban, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Első hallásra nagyon egyszerűnek tűnik, mert az ember arra gondol, hogy önmagunkat biztosan szeretjük. Ez egy biztos pont, amihez a felebaráti szeretetet is lehet majd mérni. Ha azonban ezt a gondolatot összevetjük a tapasztalatainkkal, akkor felfedezhetjük, hogy nem biztos, hogy szeretjük önmagukat. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy sokszor nem tudjuk elfogadni önmagunkat, ami pedig a helyes szeretet egyik fontos jellemzője lenne. S ami ezzel nagyon sokszor együtt jár, helyzetünkért környezetünket vagy a mellettünk élőket okoljuk. Ilyenek szoktunk mondani: „Ha én kaptam volna meg azokat a lehetőségeket, mint a másik, nem itt tartanék” vagy az „Életemet te tetted tönkre”. E helytelen, torz gondolkodás miatt aztán nem is tudjuk szeretni sem általában az embereket, sem a felebarátunkat, mert ártottak nekünk vagy nem adták meg a lehetőséget, hogy többek legyünk.

A Nagyböjt jó lehetőséget ad számunkra, hogy megszabaduljunk ezektől a kényszerektől. Felfedezzünk, hogy gyengeségeink ellenére értékesek és szerethetők vagyunk. Ez a felfedezés teszi lehetővé azt, hogy másokat szeressünk, önmagukkal másokat megajándékozzunk.

Szeretettel,
Ferenc atya

 

Hírek

Sokan, elsősorban azok, akik ezeket a leveleket nem kepják, még nincsenek „képben”, mi a helyzet a Plébániánkon és egész Magyar Katolikus Egyházunkban. A helyzetünkről Plébániánk web oldalán érdemes tájékozódni: www.ujlakitemplom.hu. Érdemes továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Kar hír-oldalait, a www.magyarkurir.hu web oldalon is megtekinteni. Itt tegnap jelent meg a tájékoztatás „Szentségek kiszolgáltatása járványveszély idején” címmel.

Szívet melengetően sokan jelentkeztek az idősek megsegítésére beszerzéssel, boltba menéssel. Ugyanakkor e pillanatban még igen kevés idősről tudunk, hogy igényli ezt. Sokan közülük még nem mérték fel, hogy jobb lenne nem boltba menniük és még készletük is van. Azt gondoljuk, hogy ez a helyzet hamar meg fog változni.  Ezért mielőbb várjuk az idősek közvetlen jelentkezését is a karitasz@ujlakitemplom.hu e-mail címen. Szívesen segítünk!

A mai szentmise videófelvétele is felkerült az újlaki napi szentmisék YouTube csatornájára, ami ide kattintva érhető el:
https://www.youtube.com/channel/UCNI6_xiWns_mgMGmmV-CCqQ/

.