
Kedves Újlaki Hívek!
2020. október 1.
26. évközi hét csütörtök
Lisieux-i Szent Teréz szűz és egyháztanító emléknapja
Evangélium Szent Lukács könyvéből
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok:
»Békesség e háznak!«
Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek:
»Elérkezett hozzátok az Isten országa!«
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok:
»Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!«
Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Elmélkedés
„Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt” (Lk 10,1)
A mai evangéliumi rész nagyon gazdag üzenetekben, ezért csak az első mondattal foglalkozunk. „Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt” (Lk 10,1). Milyen üzeneteket hordoz magában ez a mondat? – kérdezhetjük.
Az első fontos megállapítás az lehet, hogy Jézus nemcsak legbelsőbb körét, az apostolokat küldi misszióba, hanem azokat is, akik követői voltak. A Szentírás értelmezői felhívják a figyelmet arra, hogy küldetésük ugyanaz, mint az apostoloké. A „küldeni” (görögül: aposztelein) ige is ugyanaz az apostoloknál (Lk 9,2) és a tanítványoknál (Lk 10,1) (Ortnesio da Spinetoli: Lukács, 360. old.). A küldetés is hasonló: hirdetni kell, hogy elérkezett az Isten országa, el kell vinni Jézus békéjét az emberek közé, és a küldetést szegényen kell teljesíteni.
A másik fontos üzenet a küldöttek 72-es száma. A szöveg értelmezői szerint ez a szám az ószövetségi Teremtéstörténettel függ össze, amely szerint a világ 72 népből áll. Noé listája ennyi népet sorol fel (Ter 10). Az üzenet az, hogy a tanítványok küldetése minden néphez, minden emberhez szól. A tanítványok küldetésének egyetemes jellege van (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 248. old.).
Végül a harmadik fontos üzenet az, hogy Jézus a tanítványait kettesével küldi. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a korabeli előírások szerint valakinek a vallomását csak akkor szabad elfogadni, ha azt egy vagy két tanú igazolja (Ortensio da Spinetoli: Lukács, 360. old.). A kettesével való küldést azonban úgy is lehet értelmezni, hogy Jézus az Evangélium üzenetét egy kisebb közösségre bízza. Ez a kisebb közösség nemcsak szavával, hanem életformájával is tanúságot tesz arról, hogy Isten országa valóban közöttünk van.
Mi az üzenet a mai ember számára? A II. Vatikáni zsinat után egyre többször hallunk a világiak szerepéről. Az ő küldetésük hasonló a 72 tanítvány küldetéséhez. A társadalmi élet különböző területeire, családokba, munkahelyekre, kórházakba kell elvinni az Evangélium örömhírét. Ez volt a célja Erdő Péter bíboros úrnak is, amikor létrehozta a 72 tanítvány mozgalmat.
A mai napon az Egyház a Gyermek Jézusról elnevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873 – 1897) karmelita szerzetesre, egyháztanítóra emlékezik, akit Kis Szent Teréznek is hívunk. Ő írja önéletrajzában: „Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek.” Személyében a missziók védőszentjét is tiszteljük. Példája azt mutatja, hogy a missziót nemcsak személyes részvétellel vagy anyagilag lehet elősegíteni, hanem imákkal is. Az imádságos háttér minden küldetés egyik legfontosabb forrása.
Szeretettel
Ferenc atya
Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Szentmiséink: https://www.youtube.com/playlist?list=PLF_JNXPr6UpLeRHYjaB9ExnLOdN7SOuGl
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/
Újlaki Hangok legfrissebb száma: http://www.ujlakitemplom.hu/pdf/202009.pdf
Bankszámlánk: Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803
Plébániánk honlapja: www.ujlakitemplom.hu