2022-10-01-szombat

2022. október 1.
26. évközi hét szombat

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Lk 10,17-24

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza.
„Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.”
Ő így válaszolt:
„Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott:
„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt:
„Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Elmélkedés

„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek” (Lk 10,21)

A mai evangéliumi részben arról hallunk, hogy a 72 tanítvány visszatér missziós útjáról és örvendezve újságolják, hogy Jézus nevére még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekik. Jézus azonban figyelmezteti őket, hogy ne ennek örüljenek, hanem annak, hogy közelebb kerültek Istenhez, hogy nevük „fel van írva a mennyben” (Lk 10,20). Jézus ezután dicsőítő imát mond, aminek van néhány olyan részlete, ami példa lehet számunkra is.

A Szentírás magyarázói felhívják a figyelmet arra, hogy Jézus az Istent ugyanúgy szólítja meg, mint amikor imádkozni tanította az apostolokat (Mt 6,9). Az „Atya” (arámul: abba) megszólítás, ahogyan a gyermekek szólították édesapjukat, bensőséges légkört teremt (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 257. old.), amely lehetővé teszi, hogy az ember a lelke mélyéről feltárja vágyait, de azt is lehetővé teszi, hogy őszintén kifejezze háláját. Ezt teszi Jézus is, aki az evangélista szavai szerint „felujjong a Szentlélekben”.

A másik fontos észrevétel: Jézus újra felhívja a figyelmet arra, hogy csak a kicsik, az „egyszerűek” előtt „tárul fel” Isten örömhíre. Akik ugyanis nagyra tartják magukat, azok képtelenek megnyílni az Evangélium előtt. A Szentírás magyarázói megjegyzik, hogy Jézus tanítása ellentétben volt a korabeli felfogással, amely szerint a műveltek többet tudtak felfogni Isten üzenetéből (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 258. old.). Ezzel magyarázható az a kijelentés, amit az egyik farizeus mondott: „Hitt-e benne (Jézusban) valaki a tanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, aki mit sem ért a törvényből” (Jn 7,48-49).

Mi az üzenet számunkra? Hétköznapi tapasztalatunk az, hogy dicsőítő imádságaink gyakran elmaradnak, vagy nem elég mélyek, pedig a keresztény lelkiség egyik legfontosabb jellemzője éppen a hálaadás és dicsőítés kellene, hogy legyen. A sikertelenség oka általában a lelki mélység hiánya. Nehezen vagyunk képesek gyermeki lelkesedéssel és egyszerűséggel megnyílni Isten előtt, ezért a Róla szerzett tapasztalataink is gyakran felszínesek, pedig a dicsőítés alapja Isten közelségének a megtapasztalása, és ennek az örömnek kifejezése.