Kedves Újlaki Hívek!
2020. szeptember 1.
22. évközi hét kedd
Evangélium Szent Lukács könyvéből
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott:
„El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.”
Jézus ráparancsolt:
„Némulj el, és menj ki belőle!”
Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták:
„Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.”
Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Elmélkedés
„Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” (Lk 4,34)
Tegnap az evangéliumi részben arról hallottunk, hogy a messiási működését elkezdő Jézus hazamegy Názáretbe, és a zsinagógában Izajás próféta könyvéből olvas fel, amely egyidejűleg programbeszéde is. Azért „kente fel az Úr Lelke”, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” és „szabadon bocsássa az elnyomottakat” (Lk 4,18). A mai evangéliumi rész ennek a folytatása. Jézus Kafarnaumba megy, hatalommal tanít és megszabadít egy embert a gonosz lélektől (démontól). A leírás szerint a démon megszólal, és Jézust „Isten szentjének„ nevezi (Lk 3,43). Jézus kiűzi a gonosz lelket az emberből.
Mi az üzenete a gonosz lélek kiűzésének? A Szentírásból kiindulva az Egyház tanítja, hogy vannak démonok, akik a Sátán hatása alatt állnak, és hatással vannak az emberre. Jézusnak azonban hatalma van a démonok felett. Jézus győzedelmeskedik a világban levő és működő minden gonosz erő felett. A démonűzés-elbeszélések ezt a győzelmet juttatják kifejezésre, mégpedig a végleges diadal, a húsvéti események fényében. A gonosz lélek megszólalása, hogy Jézust Isten szentjének nevezi, „hitvallás” is a részéről, de elsősorban vereségének elismerését jelzi (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 101-102. old.).
Mi az üzenete számunkra? Az Egyház tanítása szerint léteznek a Sátánt szolgáló tisztátalan lelkek és hatással vannak az emberre, gyötörhetik az embert. A hatásuk alatt levő embereknek olyan érzésük van, mintha egy visszahúzó erővel küszködnének, amitől nem tudnak megszabadulni. Néha a világban tapasztaljuk meg a jót pusztító gonosz erőt. A mai evangélium arra tanít minket, hogy ezt a harcot nem egyedül kell megvívnunk, hanem Jézussal együtt. Jézust be kell engednünk az életükbe és Ő kiűzi a gonosz lelkeket.
Szeretettel
Ferenc atya
Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Szentmiséink: https://www.youtube.com/playlist?list=PLF_JNXPr6UpLeRHYjaB9ExnLOdN7SOuGl
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/
Újlaki Hangok legfrissebb száma: http://www.ujlakitemplom.hu/pdf/202008.pdf
Bankszámlánk: Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803
Plébániánk honlapja: www.ujlakitemplom.hu