Kedves Újlaki Hívek!
2020. szeptember 2.
22. évközi hét szerda
Evangélium Szent Lukács könyvéből
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták:
„Te vagy az Isten Fia!”
Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt:
„Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.”
Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Elmélkedés
„Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát” (Lk 4,43)
A mai evangéliumi részben Lukács evangélista először részletesen leírja, hogy Jézus meggyógyítja Péter anyósát. Ezt követően, összefoglalva az eseményeket, tudósít arról is, hogy Jézus még sokakat meggyógyított, „akik különféle bajokban szenvedtek” (Lk 4,40). Sokakból gonosz lelkek (démonok) mentek ki, akik a kafarnaumi zsinagógában meggyógyított emberből kiűzött démonhoz hasonlóan megvallják, hogy Jézus „az Isten Fia” (Lk 4,41). Végül pedig, amikor a népsokaság is megindul utána, és tartóztatni próbálja, a következőket mondja: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát” (Lk 4,43).
Ha az evangélium üzenetén elmélkedni akarunk, akkor a harmadik rész történéséből indulhatunk ki. Miért mondja azt Jézus, hogy hirdetnie „kell” Isten országának evangéliumát, és mit jelent Jézus tanítása szerint „Isten országa”. A Szentírás tudósai aláhúzzák, hogy a „kell” szó olyan szükségszerűséget fejez ki, amely az Isten akaratából származik (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 105. old.). Az eredeti „küldettem” passzív igeforma az Istentől eredő küldetésre utal. Jézus tehát az Atya küldetését teljesíti, ezért kell neki Kafarnaumot elhagyva új vidékekre mennie.
A másik üzenet a gyógyultak növekvő száma. Jézus először Péter anyósát gyógyítja meg (Lk 4,38), aztán sokféle embert, akik sokféle betegségben szenvednek (Lk 4,40), ezt követően pedig nagy népsokaság megy hozzá (Lk 4,42-44). A hívők és a gyógyultak száma jelzi, hogy terjed Isten országának örömhíre. A Szentírás tudósai hangsúlyozzák, hogy Isten Országa Isten „uralkodását” jelenti, amely dinamikus jelenségre utal, és amely az üdvösségre irányul (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma, 105. old.).
Mi az üzenete számunkra a mai evangéliumnak? Minden keresztény embernek küldetése miatt hirdetnie „kell” az evangéliumot. Ennek a „kell”-nek azonban nem külső kényszerből, hanem belső igényből kell fakadnia. Az Isten szeretetét, kegyelmét megtapasztaló embernek tanúságot kell tennie. Csak így tudja Isten szeretetét megőrizni és kibontakoztatni az örömhírt, ha azt továbbadja. Hinni kell abban is, ha valaki ezt meg tudja tenni, akkor a körülötte levő hívők száma is gyarapodni fog.
Szeretettel
Ferenc atya
Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Szentmiséink: https://www.youtube.com/playlist?list=PLF_JNXPr6UpLeRHYjaB9ExnLOdN7SOuGl
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/
Újlaki Hangok legfrissebb száma: http://www.ujlakitemplom.hu/pdf/202008.pdf
Bankszámlánk: Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803
Plébániánk honlapja: www.ujlakitemplom.hu