2022. szeptember 20.
25. évközi hét kedd
Evangélium Szent Lukács könyvéből
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki:
„Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.”
Ő azonban így válaszolt:
„Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Elmélkedés
„Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” (Lk 8,21)
A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Jézus édesanyja és rokonai utána indulnak, hogy találkozzanak vele. Erről az eseményről a szinoptikusok mindegyike ír, Szent Márk még az okot is leírja: az övéi féltik őt és magukkal akarják vinni, attól tartva, hogy „megzavarodott” (Mk 3,21). A nagy tömeg miatt nem tudnak a közelébe kerülni, ezért üzennek neki, hogy kint várnak rá. Jézus az alkalmat felhasználva elmondja, hogy egy új, „lelki családot” hoz létre, ahol mindenki megtalálhatja a helyét, ahol testvérre találhat. Ehhez azonban, ahogy Jézus mondta, „hallgatni” kell Isten igéjére, és azt „tettekre is kell váltani” (Lk 8,21).
A Szentírás magyarázói felhívják a figyelmet arra is, hogy Jézus szavaival éppen a kint álló édesanyját, Máriát állítja példaképül a jelenlévők számára, hiszen Mária volt az, aki mindig hallgatója volt Isten szavának. Jézus megszületésének leírásnál olvashatjuk, hogyan hallgatta a pásztorok elbeszélését, amit az angyalokról és azok üzenetéről mondtak. Lukács evangélista ezt így írja le: „Mária pedig szívébe véste szavaikat, és el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). Annak a jelenetnek a végén pedig, amikor a tizenkét éves Jézus a jeruzsálemi templomban az őt kereső szüleinek azt mondja, „Miért kerestek? Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49), Lukács evangélista az elbeszéléshez hozzáteszi: „Szavait anyja mind megőrizte szívében” (Lk 2,51). E példák is azt mutatják be, ahogy Mária nagy figyelemmel hallgatta mindig Isten üzenetét, Jézus szavait, ezek mélyen a szívébe hullottak és ezek alapján hozta meg életének döntéseit.
Ha az evangéliumon elmélkedni akarunk, feltehetjük a kérdést: Mit kell tennünk, hogy az Egyházban, mint lelki családban megtaláljuk a helyünket? A lelki élet mesterei a hallgatást úgy értelmezik, mint az imádság fontos részét. A imádságban feltárjuk Isten előtt a helyzetünket, és aztán a lélek csendjében felismerjük az Ő válaszát. Akkor lesz „lelki családunk”, ha Isten kegyelmét elfogadva segítünk a másikon. Ha észrevesszük, hogy társunk nehézségekkel küszködik, és ha kifejezzük együttérzésünket. A magvetőről szóló példabeszéd szerint ekkor a mag a csenddel és az imádsággal előkészített szívünkbe hullhat, és sokszoros termést hozhat (Mt 13,23).