Társadalometikai Kör 2021.02.12. péntek 19h

Kedves Társadalometikai Kör Tagok és Érdeklődők!

Immár hosszú idő telt el, hogy nem találkoztunk a régen szokásos módon, péntek este 19 és 21 óra között a Közösségi Házunk Szent István termében. A vírusjárvány miatt most sem célszerű még személyesen összejönnünk egy teremben. De úgy gondoljuk, már sokan megszoktuk a személyes találkozást úgy-ahogy pótló online eszközöket és eljött az ideje, hogy számítógép képernyőjének, kamerájának, hangszórójának és mikrofonjának segítségével, egymás szavát is meghallva, mosolyát, üdvözlését maszk nélkül látva „találkozzunk” és gondolatokat cseréljünk világunk mai tendenciáiról. Tehát hogy „Zoom meeting” formájában, eszköztárával, otthonról bejelentkezve tartsunk Társadalometikai Kör összejövetelt.

Találkozásunk apropójaként adottak a világban bekövetkezett történések, amelyek valódi társadalmi-erkölcsi problémákat vetnek fel bennünk, keresztényekben. Egy konkrét apropó az is, hogy plébánosunk, Dr. Beran Ferenc atya írt egy elsősorban lelkiségi kérdéseket felvető cikket „Az Egyház identitása és küldetése Európában” címmel. Ez a cikk is, más, társadalmi-etikai kérdéseket felvető cikkekkel együtt a www.tarsadalometika.hu oldalon elolvasható.

Találkozzunk tehát online kapcsolódással, hogy ilyen kérdésekről beszélgessünk, 2021. február 12-én, pénteken 19 órakor bő egy óra időtartamban. Zoom kapcsolódásunk módja azonos a hétfői bibliaóráéval, ide kell kattintani aznap 18:50-től: 

https://zoom.us/j/6768853525?pwd=aUdoZjNHRHg3VVByYWV6cmJRYUZPUT09

Kiegészítő kérés:

Beszélgetni fogunk, azaz véleményeket és meglátásokat cserélünk, akár szubjektív módon is. Mindazonáltal vegyük figyelembe, hogy ezeken a technikai eszközökön keresztül az „együttlét” eleve korlátozottabb örömforrás, mint a személyes találkozás, ezért spóroljunk az együtt töltött értékes idővel azáltal, hogy nem hangzik el a katolikus tanítással nyilvánvalóan ellenkező vélemény, esetleg balos-kommunista-bolsevista meggyőződésnek hangot adó kommentár ;-), netán a neoliberális – ezáltal többnyire amúgy is a keresztény tanítással szembe helyezkedő – vélemény-klisék valamelyike. Legyen ez közös értékeinken, Istenbe vetett hitünkön alapuló eszmecsere!

Üdvözlettel,
Péter

Harmat Péter
a képviselőtestület alelnöke
Budapest-Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia
1023 Budapest, Bécsi út 32.
Email: alelnok@ujlakitemplom.hu