2023-10-31
1. Mindenszentek ünnepe (november 1.) kötelező ünnep. Szentmise-hallgatási kötelezettségünknek eleget tehetünk október 31-én a 18 órakor kezdődő előesti misén, valamint az ünnep napján 9, 10.30, és 18 órakor kezdődő szentmiséken. Mindenszentek napján az esti szentmisét, melyen a Sarlós Boldogasszony Kórus szolgál, hagyományosan az elhunyt újlaki papokért és hívekért ajánljuk fel. A szentmise előtt 17.30-tól együtt imádkozzuk a Mindenszentek litániáját. A szentmise után, Halottak napjának előestéje lévén, a húsvéti gyertya fényénél imádkozunk elhunytjaink lelki üdvéért. Halottak napján, november 2-án az esti szentmise után lucernáriumot tartunk templomunk kriptájában.
2. Mindenszentek és Halottak napja ünnepéhez kapcsolódva csak a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára fordítható teljes búcsút nyerhet az a hívő,
– aki november 1-től 8-ig áhítatos lélekkel temetőt látogat, s legalább lélekben imádkozik az elhunytakért (mind a nyolc napon elnyerhető),
– aki november 2-án, halottak napján, valamint az azt megelőző és követő vasárnap, valamint Mindenszentek napján templomot vagy kápolnát áhítattal meglátogat, s egy Miatyánkot és Hiszekegyet elimádkozik. (Búcsúk kézikönyve, Búcsúengedélyek, 29.1.§.).
3. Megjelent az Újlaki Hangok novemberi száma.
Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja, Youtube csatornája, Facebook oldala
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk: Budapest-Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia, OTP 11702036-20546803