Hírlevél-2024-05-24


2024-05-24

1.    Május 26-án, Szentháromság vasárnapján a 9 órás szentmisén lesz az elsőáldozás. Imádkozzunk elsőáldozóinkért!

2.    A képviselőtestület következő ülése május 28-án, kedden 19 órakor kezdődik a tanácsteremben.

3.    Június 2-án, vasárnap ünnepeljük Úrnapját. A körmenet a 9-es szentmiséhez kapcsolódva indul a Szépvölgyi út – Ürömi út – Zsigmond tér – Bécsi út útvonalon. A körmenet miatt kivételesen ½ 11 helyett kb. ¼ 12-kor kezdődik a követkető mise.

4.    Előre jelezzük, hogy trianoni megemlékezést tartunk templomunkban a trianoni diktátum aláírásának évfordulós napján és idejében, június 4-én, kedden 16 órától. Először megemlékező szavak hangzanak el, majd kimegyünk a templom elé, ahol az imádságot követően a világháborús emléktáblát koszorúzzuk meg. Itt kint megvárjuk a 16:32-kor hallatszó harangozást, majd visszatérünk a templomba, ahol versek hangzanak el és orgonakísérettel énekelünk alkalomhoz illő énekeket. Azokat is várjuk, akik a munkanap miatt csak késve tudnak megérkezni. A megemlékezés után 17 órától a templom közösségi házában szendvicsek mellett beszélgetünk.

5.    Idén június 25-től július 5-ig minden hétköznap 8-tól 16 óráig ismét lesz napközis tábor a 4 éven felüli gyermekek számára sok játékkal, énekléssel, kézműves-foglalkozással. Hozzájárulási díj: 15.000 Ft/hét. A tábori részvételhez előzetes jelentkezés és előleg befizetése szükséges, amit a napközi honlapján lehet megtenni.
A napközi honlapja: 
ujlaki-napkozistabor.mozello.hu.

6.    Megjelent az Adoremus imafüzet júniusi száma, ami kapható vasárnap az információs szolgálatnál.


Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia,  OTP 11702036-20546803