2022-01-16-vasárnap

2022. január 16.
Évközi 2. vasárnap

Evangélium Szent János könyvéből

Jn 2,1-11

Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte:
„Nincs több boruk.”
Jézus azt felelte:
„Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.”
Erre anyja szólt a szolgáknak:
„Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”
Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak:
„Töltsétek meg a korsókat vízzel!”
Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik:
„Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.”
Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette:
„Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.

Elmélkedés

“Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5)

A mai vasárnap ökumenikus imahét kezdődik. A világon mindenhol, falusi kis templomokban, városi nagy bazilikákban imádkoznak a keresztény egyházak, a Krisztus-hívők egységéért, azért hogy Isten népe az egységgel is tanúságot tegyen Istenről, Aki egy, Aki mindenkit egyformán szeret, és Aki szeretetével mindenkit egységbe akar vonni. Amikor az egységért imádkozunk, felmerülhet bennünk a kérdés: mit tehetünk mi, egyszerű keresztény emberek ezért az egységért? Én úgy gondolom, hogy az előbb hallott evangélium megadja rá a választ.

Az evangéliumban a kánai menyegzőről hallottunk, ahol Jézus édesanyja, Mária közbenjárására vizet változtatott át borrá, így nem lett botrány, és tovább folytatódott a lakodalom. Ha a szöveget tüzetesen elolvassuk és elmélkedünk az üzenetén, felfedezhetjük, hogy itt nem egy egyszerű lakodalomról van szó, ennek a történetnek mélyebb értelme is van. Először Jézus azt mondja Máriának, hogy még nem jött el az Ő órája, később a násznagy az új bort jobbnak tartja, mint a régit. Az elbeszélés végén pedig János evangélista kijelenti, hogy Jézus ezzel a csodával kinyilatkoztatta a dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Mi ennek az elbeszélésnek a mélyebb értelme? A szentírással foglalkozó tudósok azt mondják, hogy a lakodalom az Istennel való baráti szövetséget jelenti, ami mindenki számára a boldogság alapja, hiszen Isten látja őt vendégül. Magyarázatuk szerint az új bor pedig az új szövetséget jelzi, azt, hogy Jézus eljövetelével egy Új Szövetség jött létre, ami több, jobb, mint a régi. Az óra pedig az az idő, amikor Jézus tanúságot fog tenni erről az új és teljes szövetségről. Ez az óra valóban még nem jött el, mert Jézus az Atya iránt érzett szeretetét a teljes odaadásban mutatta meg, amikor a szenvedést is vállalta. A történetnek a mondanivalója tehát az, hogy Jézusban új szövetség jött létre, ami az ember számára a valóságos jólétet, a boldogságot biztosítja.

Van ennek a történetnek egy olyan epizódja, ami talán még ezen is túlmutat. Isten ezt a jólétet, jókedvet Jézus által adja meg. Ezt fejezik ki Mária szavai, amiket a szolgákhoz intéz: “Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5). Tehát egyedül Jézus biztosíthatja a lakoma sikerét, a jókedvnek, a jólétnek egyedül Jézus a forrása, mert Isten a Fián keresztül adja meg ezeket számunkra. Ez az a gondolat, ami segíthet minket akkor, amikor az Egyház egységén fáradozunk. Amikor a testvéregyházakkal az egység útjait keressük, nagyon fontos persze, hogy egymást testvérként szeressük, hogy keressük a személyes kapcsolatokat, hogy az ellentéteket, a félreértéseket tisztázzuk. Az egység kulcsa azonban nem a mi baráti törekvésünk, hanem Jézus. Arra kell figyelni, amit Jézus mond. Ezért kell közösen imádkozni, ezért kell közösen várni Jézus válaszát, mert a válasz Jézustól jön. Ő adja meg azokat a belső indításokat, amelyek elvezethetnek minket az egységre.

Erre egy nagyon szép példa Szent II. János Pál pápa magyarországi látogatása. Szent Péter utóda, amikor 1992-ben hazánkban járt, elment Debrecenbe és ott a nagytemplomi beszéde után az eredeti programtól eltérően megkoszorúzta a református gályarabok szobrát. Ez egy szép gesztus volt a protestáns egyház felé. A következő évben a protestáns egyház képviselői jöttek Esztergomba és ott megkoszorúzták a kassai katolikus vértanúk emlékhelyét. Két kis történet, amely nem valósulhatott volna meg közös imádságok, ökumenikus imahetek nélkül.

Ezek a történetek arra buzdítanak minket, hogy mi is imádkozzunk az egységért, keressük Istenünk szándékait, ha lehetőségünk van, mi is fejezzük ki egymás iránt érzett tiszteletünket, szeretetünket. Hogy a világ felismerje, mi mindannyian testvérek vagyunk.