2022-09-22-csütörtök

2022. szeptember 22.
25. évközi hét csütörtök

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Lk 9,7-9

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták:
„János támadt fel a halálból.”
Mások szerint:
„Illés jelent meg újra.”
Voltak, akik azt állították:
„A régi próféták közül kelt életre valamelyik.”
Heródes így töprengett:
„Jánost lefejeztettem… Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?”
És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.

Elmélkedés

„kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust” (Lk 9,9)

A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Heródes Antipász negyedes fejedelem zavarba jött, amikor Jézus fellépéséről hallott. Mások nyomán arra gondolt, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból. Ez azt mutatja, hogy lelkiismerete nem tudott megnyugodni, mert Keresztelő Jánost lefejeztette. A leírás szerint az is felmerült, hogy Illés próféta jelent meg. Ez azzal magyarázható, hogy sokan várták a végidőt, amikor a próféta újra eljön. Ő ugyanis „felment a forgószéllel az égbe” (2Kir 2,11). Heródes, mivel nem tudta megmagyarázni Jézus kilétét és félt a jövőtől, találkozni akart Vele, kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust (Lk 9,9).

Az evangélium szavait olvasva felmerül bennünk a kérdés: Vajon ha találkozott volna Heródes Antipász Jézussal, ez a találkozás segítette volna-e az ő megtérését? A szöveg összefüggéséből kiderül, hogy Heródes inkább a félelme és a kíváncsisága miatt akarta látni Jézust, nem azért, mert változtatni kívánt az életén (Kocsis Imre: Lukács evangéliuma 214. old.). Nem arra gondolt, hogy a Jézussal való találkozás igazi lelki békét hoz majd számára, hanem hogy miként tudja folytatni békében az addigi bűnös életét. Az igazság megismerése iránti érzéketlensége és a nyitottság hiánya miatt ezért arra gondolhatunk, hogy a Jézussal való találkozás nem jelentett volna változást az életében.

Mi az üzenet számunkra? A mai embernek számára is sok lehetőség van arra, hogy Jézussal találkozzon. Olvashatja a Szentírást, olvashatja a szentek vallomásait, akik találkoztak Jézussal, megtértek s az életünk megváltozott. Nagyon sokszor azonban a mai ember is csak kíváncsiságból foglalkozik a hittel és nem azzal a vággyal, hogy az élete újjászülessen. Ezzel magyarázható, hogy bár sokan foglalkoznak a vallásokkal, ez még sincs komoly hatással életükre.