2022. november 2. szerda
Halottak napja
Evangélium Szent János könyvéből
Jézus egyszer így beszélt a sokasághoz:
„Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, ne haljon meg. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.”
Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték:
„Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”
Jézus azt felelte nekik:
„Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.”
Elmélkedés
„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,54)
Ha az elmúlt századokban írt könyveket olvassuk, vagy az akkori színdarabokat nézünk, feltűnhet, hogy azok milyen sokat foglalkoztak a halál gondolatával, a halálba menő ember küzdelmeivel. A halál valahogy hozzátartozott az élethez. Az emberek családjuk körében haltak meg. A legkedvesebb arcok és tárgyak vették őket körül. A halottakat a templomokban ravatalozták fel és templomok mellett levő temetőkben helyezték el. A család tagjai minden héten vitték a virágot a sírjára. A mai világban megváltozott a helyzet. A halál témája a hétköznapi életben tabu lett. Az emberek családjuktól távol, kórházakban halnak meg. Távoli temetőkben helyezik el őket. Csak orvosok, biológusok, pszichiáterek foglalkoznak a halállal. Az emberek a halottakra csak Halottak napján emlékeznek. Az ünnep szép, megható, de hamar véget ér.
Az Egyház számára azonban a halál továbbra sem tabu. Az Egyház minden szentmisében megemlékezik a halottakról. Az Egyház hivatalos imájában, a zsolozsmában minden nap könyörög a halottakért. Miért? Nem azért, mert az Egyház maradi, nem halad a korral, nem mer szembenézni a jövővel, hanem azért, mert azt vallja, hogy a földi élet, a halál és a halál utáni élet egyetlen folyamatot alkotnak. Az Egyház nagy családjába beletartoznak nemcsak azok, akik itt a földön élnek, hanem azok is, akik meghaltak. Az Egyháznak ezt a mély, de mégis törékeny hitét nagyon szépen kifejezik az előbb hallott szentírási szakaszok.
A Bölcsesség könyvének a szerzője azt írja, hogy az „Igazak lelke Isten kezében van, és halál gyötrelme nem érinti őket” (Bölcs 3,1). Majd így folytatja „Mert ha az emberek szemében kínokat szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal” (Bölcs 3,4). A szerző ezzel ki akarja fejezni, hogy Isten kezében van akkor is az életünk, amikor a munkánkat végezzük, amikor megsiratnak, és amikor már megfeledkeznek rólunk. Az Isten szeretete átsegít minket a halálon. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki Szent Pál apostol költői szavakkal, amikor azt mondja: „Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongás, üldöztetés vagy éhínség, mezítelenség, veszedelem, vagy kard? De mindezeken diadalmaskodunk azáltal, aki szeret minket” (Róm 8,35). Krisztus szeretete megőriz, átsegít, átvezet minket a halálon. Végül az evangéliumban Jézus ezt mondja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,54). Tudjuk, hogy a kenyér és a bor, amit nekünk ad, az Eukarisztia az Ő szeretete, amely táplál minket, amely közösségbe fog minket. Aki Jézus testét magához veszi, az szeretetének a kötelékébe kerül, és a halál nem tudja kitépni ebből a kötelékből. A szeretet köteléke megőrzi őt mindentől. Amikor tehát a keresztény ember a halálra gondol, nem az elmúlásra gondol, hanem Jézus szeretetére, amely átsegíti őt a halálon.
Végül még egy az örök életre vonatkozó gondolat, amire ki kell térnünk, mert sokan nem ismerik a keresztény tanítást. Sokan úgy gondolják, hogy halálunk után a lelkünk tovább él, a testünk azonban elpusztul. Jézus szeretete nemcsak a lelkünket segíti át az örök életre, hanem Jézus szeretete átmenti személyiségünk összes értékét. A kinyilatkoztatás fényében nyugodtan mondhatjuk, hogy a feltámadásunk azt jelenti, hogy Isten az idők végén összegyűjti egész történetünket, minden gondolatunkat, mosolyunkat, emberi kapcsolatunkat és azokat kiteljesíti a szeretetével. A feltámadás valóban egy nagy közös ünnep lesz, amit Jézus egy véget nem érő banketthez, lakomához hasonlított, amelynek a házigazdája az Isten.
Ma, Halottak napján, amikor a temetőket látogatjuk, és halottainkért imádkozunk, erre a lakomára is gondoljunk, és kérjük Istent, hogy ezen mindnyájan részt vehessünk.