2022-11-12-szombat

2022. november 12.
32. évközi hét szombat

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Lk 18,1-8

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt:
„Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.« A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: »Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.«”
Az Úr így szólt:
„Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”

Elmélkedés

“Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk.” (Lk 18,1)

A mai evangéliumi részt olvasva feltűnhet számunkra, hogy Jézus milyen sokszor buzdítja apostolait, hogy bátran merjenek kérni Istentől. Az üdvösségre vonatkozó kérés az ember javát szolgálja, Isten pedig örömmel adja meg azt, ami az ember javára válik. Ma egy ilyen példabeszédet hallunk egy özvegyasszonyról és egy bíróról, akit nem az igazság érvényre juttatása indított, amikor munkáját végezte. A tanítás szerint, ha ez az igazságtalan bíró is igazságot szolgáltat, mert az özvegy állhatatosan, sőt erőszakosan kéri tőle, akkor a Mennyei Atya, aki szeret minket, még inkább teljesíti kéréseinket, kérő imáinkat (Lk 18,7).

A Szentírás magyarázói több fontos részletre is felhívják figyelmünket. Az egyik ilyen részlet Lukács evangélista bevezető mondata: “Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk (Lk 18,1). A “kell” ige azt jelzi számunkra, hogy az imádságnak belső vágyból “kell” fakadnia. Ez azt jelenti, hogy az imádság nem függhet attól, hogy milyen állapotban vagyunk, vagy hogy mennyi időnk van. Az imádság nem tetszés kérdése, hanem kötelező számunkra (Ortensio da Spinetoli: Lukács, 556. old.). Az ember ugyanis sebzettsége miatt nem látja mindig világosan, hogy mit kell tennie. Az értelmet megvilágosító és az akaratot megerősítő kegyelemre van szüksége.

Az is fontos, hogy az ember szüntelenül, vagyis folyamatosan imádkozzon. Az ember akkor tudja igazán megfogalmazni kéréseit, ha Isten jelenlétében él. Ekkor saját egyéni üdvösségtörténete folyamatában látja az életét, és elkerülheti, hogy életére nézve hibás döntést hozzon.

Az evangéliumbeli bíró „egy ideig vonakodott” (Lk 18,4), de aztán belátta, hogy az özvegyasszony továbbra is nyakára járna, ha nem szolgáltatna neki igazságot, ezért inkább megtette, amit az kért. A példabeszéden elmélkedve felmerülhet bennünk a kérdés: Isten miért várakoztat minket, amikor állhatatosan kérünk tőle? A lelki élet mesterei szerint ennek több oka is lehet. Az egyik, hogy miközben állhatatosan és helyzetünket Isten elé tárva kérünk, ráeszmélhetünk arra, nem is biztos, hogy kérésünk valóban üdvösségünket szolgálja. A másik pedig az lehet, hogy Isten ajándékainak befogadásához időre van szükségünk (Szent Ágoston). Az Isten ajándékaira való várakozás felkészítheti lelkünket az ajándék befogadására.