2022. november 16.
33. évközi hét szerda
Evangélium Szent Lukács könyvéből
Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt:
»Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!«
Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak:
»Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!«
Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt:
»Uram, mínád tíz mínát hozott.«
Erre azt mondta neki:
»Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.«
Jött a másik szolga, és így szólt:
»Uram, mínád öt mínát hozott.«
Ennek azt mondta:
»Te öt város kormányzója leszel.«
Jött a harmadik, és így szólt:
»Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.«
Ezt így büntette meg:
»A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?«
Aztán a körülállókhoz fordult:
»Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!«
Azok megjegyezték:
»Uram, hiszen már van tíz mínája.«
De ő így válaszolt:
»Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!«”
E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
Elmélkedés
„Kendőbe kötve elrejtettem.” (Lk 19,20)
Jézusnak a mai evangéliumi részben található példabeszéde a mínákról szól. A szolgák Uruktól feladatot kaptak, ami egy mína kamatoztatása volt. Aki egy mínából szorgalmas munkával tíz mínát szerzett, arra az Úr tíz város kormányzását, aki egy mínából öt mínát, arra öt város kormányzását bízta, aki pedig semmit sem tett, csak „kendőbe kötve elrejtette”, attól elvetette a mínát, és odaadta annak, aki tíz mínát szerzett (Lk 19,20).
Amikor a mínákról szóló történetet halljuk, önkéntelenül is a talentumokról szóló példabeszéd jut az eszünkbe. A két példabeszéd és azok üzenete között van különbség. A talentumokról szóló példabeszéd arról szól, hogy az Úr az adottságaiknak, „rátermettségüknek” megfelelően adja a feladatot, a „talentumot” (Mt 25,15), annyit kér tőlük, amennyit teljesíteni tudnak. A mínákról szóló példabeszéd nem szól az egyéni adottságokról, és mindenki egyformán egy mínát kap, azt kell kamatoztatnia (Lk 19,13) (Alois Stöger: A Lukács evangélium, 291. old.). Az „egy mína” ezért inkább a naponta kapott kegyelmet jelentheti, amivel mindenkinek okosan kell gazdálkodnia. Az egy mína nem volt nagy összeg, ami azt jelentheti, hogy a naponta kapott és elfogadott kegyelemmel kell gazdálkodnunk és ennek van nagy jelentősége a későbbi üdvösségünk szempontjából.
Mit üzennek számunkra ezek a példabeszédek? – kérdezhetjük. A távolba utazó, és királyként visszatérő Úr a Jézus Krisztus, mi pedig a szolgák vagyunk. A példabeszédek szerint Jézus be akar minket vonni a munkájába, azt is mondhatjuk, hogy munkatársaivá akar tenni, ezért próbára tesz minket. A munka Isten országának terjesztése, az evangélium továbbadásába. A próba pedig az, hogy vállaljuk-e a feladatot és bízunk-e abban, hogy Ő ezt a feladatot szeretetből adta. Ha nem bízunk benne és így a munkához sem kezdünk hozzá, vagy ha a kapott értéket „elássuk”, „kendőbe kötjük”, akkor nem vagyunk méltók arra, hogy Isten országának munkásai legyünk, és kizárjuk magunkat az országból. A példabeszédben a „kicsiben levő hűség” az Isten országáért való fáradozásunkat jelenti, amely a nagy ajándékot, az üdvösséget hozhatja meg számunkra.