2023. március 21.
4. nagyböjti hét kedd
Evangélium Szent János könyvéből
Jn 5,1-16
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította:
„Akarsz-e meggyógyulni?”
A beteg azt felelte:
„Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.”
Jézus erre azt mondta neki:
„Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!”
Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett.
Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre:
„Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.”
Ő azonban így válaszolt nekik:
„Aki meggyógyított, azt mondta nekem: »Vedd ágyadat, és járj! «”
Megkérdezték tőle:
„Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?”
A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen.
Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki:
„Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!”
Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Elmélkedés
„Nincs emberem” (Mk 3,27)
A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Jézus a jeruzsálemi Beteszda fürdőnél meggyógyít egy harmincnyolc éve beteg embert. Amikor megkérdezi tőle, hogy akarsz-e meggyógyulni, ő nem azt mondja, hogy „igen, akarok”, hanem kimondja azt, ami a lelkét legjobban nyomja: „Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem” (Jn 5,7). Ez a mondat jelzi, a betegségénél is jobban fáj neki, hogy egyedül van, hogy magányos, hogy „nincs embere”. Jézus az „emberévé válik” és meggyógyítja őt.
A Szentírást magyarázók rámutatnak arra, hogy Jézus nem úgy válik a beteg emberérévé, hogy odaviszi a vízhez, ami talán segíthet rajta, hanem úgy, hogy természetfeletti hatalmával meggyógyítja őt. „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” (Jn 5,8) – mondja neki, s az ember azonnal meggyógyul. Ez az ember nem tudta, hogy Jézus volt a meggyógyítója, de tudatában volt annak, hogy gyógyulása nem embertől, hanem Istentől jött, mert elmegy a templomba hálát adni (Gál Ferenc: János evangéliuma, 108. old.). Itt Jézus a lelkére köti: „Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!”(Jn 5,14). Ilyet csak az mondhat, aki nemcsak a test gyógyítója, hanem a lélek orvosa is.
Mi az üzenet számunkra? Nehéz időket élünk, sok a kórházban levő ember. Ha egy beteg embert meglátogatunk, azt tapasztalhatjuk, hogy nekik is az elhagyottság, a magány fáj a legjobban. A régóta betegségben szenvedők nem is annyira testi betegségükről beszélnek, hanem sokkal inkább arról, hogy bár vannak rokonaik, ismerőseik, de azok nem látogatják őket. Ott van ugyan a fényképük az ágyuk melletti kis asztalon, nézik az arcukat, talán dicsekednek is velük, de elszomorító hallani a magukra hagyottságukról. Ha igazán segíteni akarunk a kórházban levőkön, akkor, ha módunk van rá, legalább telefonon próbáljunk kapcsolatot tartani velük, hogy érezzék, „van emberük”. Beszéljünk nekik arról, hogy Isten mindig velük van, és Ő képes arra, hogy békét és reményt adjon, sőt, hogy a legnagyobb testi és lelki betegségeket is meggyógyítsa.
Nagyböjti idő van, amelyben törekszünk arra, hogy jó elhatározásokat hozzunk. Az egyik ilyen jó elhatározás éppen az lehet, hogy „egymás emberévé válunk”, azaz törődünk beteg szeretteinkkel, ismerőseinkkel és közvetítjük feléjük Isten szavát s szeretetét. Így nemcsak a testük, hanem a lelkük is meggyógyulhat.