2023. március 30.
5. nagyböjti hét csütörtök
Evangélium Szent János könyvéből
Jn 8,51-59
Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.”
A zsidók azt felelték: „
„Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: »Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre«. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?”
Jézus így válaszolt:
„Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.”
A zsidók erre felháborodtak:
„Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?”
Jézus így válaszolt:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.”
A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Elmélkedés
„Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” (Jn 8,58)
Közeledik a Nagyhét, amelynek az egyik fontos eseménye az, hogy Jézust azzal vádolják a főtanács előtt, hogy Istennel egyenlővé teszi magát. A főpap Kaifás megkérdezi tőle: „Te vagy-e a Messiás, az Áldott Isten Fia?” (Mk 14,61). Jézus azt válaszolja: „Én vagyok” (Mk 14,62). Ezért ítélik Őt halálra. Ennek a fontos előzményét hallhattuk előbb az evangéliumban, amikor Jézus azt mondja, hogy Ő ismeri az Atyát, és hozzáfűzi: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58).
A Szentírással foglalkozó tudósok felhívják a figyelmet arra, hogy a történetet össze lehet kapcsolni azzal az eseménnyel is, amikor Mózes találkozik az Úrral az égő csipkebokornál. Mózes megkérdezi Isten nevét. A válasz, a Jahve név azt jelenti: „Én vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14). A létige, az állandó jelen Isten természetfelettiségét jelzi. Jézus is ezt a létigét használja, amikor azt mondja magáról: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58). Az Atyaisten és a Fiúisten teremtetlen örök létét fejezi ki János evangéliumának bevezetője is: „Kezdetben volt az Ige; és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél” (Jn 1,1). Jézus tehát az evangéliumban isteni örök létére utal, amikor a farizeusok megkérdezik tőle, milyen hatalommal teszi a csodáit, és „mivé teszi magát” (Jn 8,53).
Mit jelent ez számunkra? – kérdezhetjük. Ez azt jelenti, hogy Isten nem kívülről váltott meg minket, hanem úgy, hogy magára vállalta emberi természetünket, az emberi testnek a gyengeségeit, elszenvedte az emberiség bűnének a következményeit és szenvedésével engesztelő áldozatot mutatott be helyettünk. Ő volt az áldozatot bemutató és Ő volt az áldozat. Belevont minket ebbe az áldozatba. Lehetőséget adott számunkra, hogy mi is kiengesztelődjünk Istennel. Lehetőséget adott, hogy ezáltal egész közel kerüljünk Hozzá. Ez a közelség oldhatja bennünk azokat a kételyeket, amik ébredhetnek bennünk.
Az utóbbi időkben gyakran mondjuk: nehéz időket élünk. Ha azonban Jézus személyéről, küldetéséről és áldozatáról elmélkedünk, belesejthetünk Isten szeretetébe. Ez a közelség feloldhatja bennünk a félelmeket, sőt hálával töltheti el a lelkünket: mert „velünk az Isten” (Mt 1,23).