Karácsonyi idő – január 4.
Evangélium Szent János könyvéből
Abban az időben Keresztelő János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt:
„Nézzétek, az Isten Báránya!”
Két tanítványa hallotta, hogy János ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte:
„Mit kívántok?”
Azok ezt felelték:
„Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik.
Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték Jézust, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki:
„Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá:
„Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.
Elmélkedés
„«Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet», és elvitte Jézushoz.” (Jn 1,41,-42)
Karácsony után és Urunk megjelenésének ünnepe előtt az Egyház olyan evangéliumi szakaszokat olvas fel, amelyek jelzik a kiáradó örömhír útját. A mai evangélium az apostolok meghívásáról szól. Jézus először János és András apostolt hívja meg (Jn 1,39), majd András apostol által testvérét, Simont. Simon ekkor kapja a Péter nevet (Jn 1,42).
Mi a Szentírás üzenete itt számunkra? – kérdezhetjük. Ha az evangéliumi szakaszon a meghívástörténeteket követve elmélkedünk, akkor felismerhetjük, hogy az apostolok többféle módon is Jézus követőivé válhattak. Ennek egyik módja az, hogy Jézus közvetlenül hívja meg őket: „Jöjjetek, nézzétek meg”, hol lakom (Jn 1,39). A másik módja az, amikor az egyik tanítvány viszi magával a másikat. A leírás szerint András ezt mondja Simonnak (Péternek): “«Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet», és elvitte Jézushoz.” (Jn 1,41-42). Ebben az esetben is Jézus a meghívó, de a meghívás mások által történik. Jézus „rátekintett”, és új nevet adott neki: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni” (Jn 1,42). Farkasfalvy Dénes kiemeli, hogy a rátekintett igének és a névadásnak is fontos szerepe van. A rátekintés „mélyreható nézést”, a valóság meglátását jelenti. Az új név pedig, az arám Kéfás, a görög Petros név, ami „sziklát” jelent, új azonosságot jelentett számára (Farkasfalvy Dénes: Testté vált Szó, 80. old.). Az ő feladata lesz, hogy a szikla erejével megerősítse a bizonytalanokat. Az evangélium sok helyen jelzi, hogy Péter ennek a küldetésnek eleget tett. Ilyen szentírási hely például az apostol pünkösdi beszéde, amikor a Szentlélek kiáradásának jelentőségéről szól (ApCsel 2,17).
Mi az üzenet számunkra? Világunkban sok a kereső ember. A régi eszmék hiteles formában el sem jutottak hozzájuk, vagy azokból kiábrándultak. Újra meg kell szólítani őket az evangélium örömhírével. Isten szeretetéről kell tanúságot tenni, elsősorban cselekedetekkel és azután szavakkal. A szeretet mindig vonzó. Ha már szeretetünket megtapasztalták, akkor beszélhetünk arról, hogy Isten hív minket. Tarjányi Béla „A papság Jézus művének folytatója” című tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a mai világban arról is kell beszélni, hogy „Istennek társakra van szüksége, társakat keres közöttünk”. Olyan társakra, aki ugyanazt teszik, amit ő tett. Ő „mindenkit szeretett, mindent megbocsátott, mindenkit elfogadott, mindenkit felemelt, megvigasztalt” (Papi lelkiség: 2009. 47. old.). Ha valaki erről nemcsak beszél, hanem így is él, az élete vonzó lesz mások számára, és akkor ő is el tud vinni másokat Jézushoz.
2021. január 4.