Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni irgalmasság vasárnapja
Evangélium Szent János könyvéből
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:
„Békesség nektek!”
Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte:
„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
E szavak után rájuk lehelt és így folytatta:
„Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki:
„Láttuk az Urat.”
De ő így szólt:
„Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket:
„Békesség nektek!”
Tamásnak pedig ezt mondta:
„Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!”
Tamás így válaszolt:
„Én Uram, én Istenem!”
Jézus ezt mondta neki:
„Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Elmélkedések a napi Evangéliumról
“Én Uram, én Istenem” (Jn 20, 28)
A mai evangéliumi szakaszban János evangélista Szent TAMÁS apostol hitével ismertet meg minket. Ahogy hallottuk, a leírás szerint Tamás először kételkedett, nem hitt Jézus feltámadásában és látni akarta a szegek nyomát, érinteni akarta Jézus kezét, oldalát. Később azonban, amikor találkozott Jézussal, ő mondta ki az első igazi keresztény hitvallást, amikor Jézust „Urának, Istenének” (Jn 20,28) nevezte. A mai elmélkedésben próbáljuk végiggondolni: mi is játszódhatott le ez alatt a néhány nap alatt Tamás apostol lelkében? Miben hihetett Tamás Jézus feltámadása előtt és után? Mi az üzenete számunkra mindennek?
János evangélista arról a belső folyamatról, amely Tamás apostol lelkében végbement, nem ad részletes beszámolót, de azért az evangélium néhány részletéből következtethetünk erre is. Tamás apostol sokmindenben hitt már Jézus feltámadása előtt is. Hitte például, hogy Jézus Isten küldötte, hogy Ő a Messiás. Különben nem lett volna a tanítványa. Hitt Jézus természetfeletti hatalmában, erejében. Az evangélium erejét ő is megtapasztalhatta még Jézus életében, amikor a többi apostollal együtt elment hirdetni az örömhírt (Mk 6,7). Sőt, hihetett abban is, hogy Jézus képes arra, hogy az életét adja az örömhírért. De valami még az ő hitét is meghaladta. Talán azt is mondhatnánk, nem volt elég merész a hite: hinni abban, hogy Jézus feltámadt. Más szavakkal: nem hitt Isten végtelen irgalmas szeretetében, hogy Jézus végleg velünk akar maradni, az általa alapított közösséggel. Ami TAMÁS apostol számára hihetetlennek tűnt, az számunkra már a hit alapjává vált.
Feltámadása után közöttünk maradt a kenyérben és a borban. Jézus itt van velünk az Eucharisztiában, Jézus nem kívülről nézi az életünket és drukkol nekünk, hogy egyre jobb eredményeket tudjunk elérni, hanem beáll közénk, velünk együtt küzd és örül. Ezt a velünk együtt való közösségét fejezi ki a szentmise is. Jézus hív minket, Jézus vendégül lát minket, Jézus önmagát adja nekünk és ezzel mindig megerősít minket. Így a szentmise az öröm forrásává válik számunkra.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közeledtével és a járvány hatásaitól szenvedve ennek a mai evangéliumi szakasznak különleges jelentősége lehet. Egyrészt készülünk a kongresszusra, másrészt a zárt templomok miatt nem vehetjük magunkhoz az Urat. Mi lehet ennek az üzenete? Jézus jelenléte és a vele való szentségi találkozás megszokottá válhatott, pedig emberi ésszel fel nem fogható, rendkívüli esemény. Ezekben a hetekben van időnk újragondolni az Eucharisztia titkát, a lelki áldozás közben arra gondolni, hogy még ilyen körülmények között is velünk van. Mi gyengék és bűnösök vagyunk, de bízhatunk Isten irgalmas szeretetében és várhatjuk azt az órát, amikor egy szentmisén újra magunkhoz vehetjük Szent Testét. Így a kongresszusra való készülés is mélyebb, tartalmasabb lehet számunkra.