Húsvét 4. vasárnapja
Evangélium Szent János könyvéből
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Elmélkedés
“Nevükön szólítja juhait” (Jn 10,3)
Ma hivatások vasárnapja van. Ezen a napon a világon mindenhol papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak az emberek. Kérik Istent, hogy válasszon ki újabb fiatalokat népe szolgálatára.
Amikor a hivatásról beszélünk, mindig érezzük, hogy valami különleges dologról, titokról “misztériumról” van szó. A misztérium szó többet jelent, mint titkot. Isten nem elrejti előttünk az üzenetét, hanem olyan módon cselekszik, hogy az meghaladja emberi értelmünket, tudásunkat. Így például Isten kegyelmének megtapasztalása nélkül, csak emberi ésszel nem fogható fel, hogy valaki lemond a házasélet és a család szépségéről és vállalja ezt a sajátos életformát.
Felmerülhet bennünk a kérdés: Isten milyen különleges módon szólítja meg a választottját? A mai evangéliumban egy olyan részletet is találunk, amely ezt a titkot feltárja előttünk. Jézus szerint a pásztor “nevén szólítja a juhokat” (Jn 10,3), vagyis a kiválasztottakat. Aki nem feltétlenül a nevét hallja, hanem olyat, ami nagyon fontos számára, aminek üzenet értéke van. Erre jó példa Natánael apostol meghívása, amikor azt mondja neki: “Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt” (Jn 1,48). Valami fontos dolgon gondolkodott, töprengett és ezt Jézus észrevette. Vagy Péternek és társainak ezt mondja: “emberek halászává teszlek titeket” (Mt 4,19). Egy halász számára a hal jelenti az életet. Örömet jelenthetett számukra a halfogás, de a lelkük mélyén tudták, hogy van annál is fontosabb. Az emberi lelkek fontosabbak a halaknál. A háló ugyanis Isten kegyelméből szőtt háló, Isten országát jelenti. Megérezhették, hogy a hívás által Jézus a munkatársaivá hívja őket.
A mi papi életünkben is vannak olyan helyzetek, amikor mi meghalljuk a hívó szót. De olyan helyzet is előfordul, amikor mi közvetítjük Isten meghívó szavát. Egy ilyen meghívástörténetet szeretnék elmondani. Nyári időben, jó harminc évvel ezelőtt a Bakáts téri plébánián vállaltam, hogy minden este misézem. Július elején megjelent egy fiatalember. Bemutatkozott, elmondta, hogy vidéki származású, egy vidéki egyetemre jár, de most nyáron Pesten van szakmai gyakorlaton. Kérte, hogy az esti szentmiséken ministrálhasson. Ahogy ígérte, valóban minden este ott volt. Eltelt a hónap, az utolsó szentmisén elbúcsúztunk egymástól. Megköszöntem a szolgálatát és megjegyeztem, hogy nagy örömet jelentett számomra a segítsége. Mert amikor olvasott, együtt gondolkodott a szöveggel, ministrálás közben pedig teljes személyiségével is jelen volt az oltár mellett. Nem csak testben, hanem lélekkel. A végén azt is megemlítettem neki, hogy gondolkozott-e már azon, hogy pap legyen. A fiatalember mintha erre a jelre várt volna, elmondta, hogy ő is érez vonzást Isten részéről, de egyenlőre még nem érez elég bátorságot hozzá. Előbb az egyetemet szeretné befejezni. A beszélgetés azonban hathatott rá, mert még azon a nyáron beszélt a püspökével. A főpásztora pedig megígérte, hogy figyelni fog rá és időnként szeretne vele beszélgetni. Így is történt. A fiatalember az egyetem elvégzése után jelentkezett a szemináriumba, és néhány év múlva pappá szentelték. Utólag elmondhatom: közvetítő voltam.
Ha a papi meghívástörténeteket hallgatjuk, akkor nagyon sokszor utalnak azokban egy-egy hívó szóra, ami egy édesanya, egy édesapa vagy éppen egy barát ajkáról hangzott el. Isten üzenetét közvetítették. Mint a próféták, ők is Isten “szócsövei” voltak. Ez Isten pedagógiájának a része. Munkatársakat választ, belevon másokat a munkájába, azért, hogy Isten országa növekedésének Vele együtt örülhessünk.
Járványos időket élünk. Többet imádkozunk. Lehet, hogy mi is várunk egy szóra, amit éppen most kaphatunk meg.
2020. május 3.