Húsvét 4. hét szombat
Evangélium Szent János könyvéből
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte:
„Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt:
„Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Elmélkedés
“Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9)
Ha valaki János apostol evangéliumából az utolsó vacsora történetét olvassa, feltűnhet neki, hogy az apostolok kérdései a jövőre, a végidőre vonatkoznak, Jézus pedig a kegyelemmel átjárt jelenre irányítja a figyelmüket. Tegnap arról hallottunk, hogy Tamás apostol azt mondja Jézusnak: “Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat?” (Jn 14,5) Akkor Jézus így válaszol: “Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Azt mondtuk, hogy Jézus a jelenre irányítja a figyelmüket: kövessék az Ő útját és akkor célhoz érnek. A mai evangéliumban Fülöp apostol tesz fel egy hasonló kérdést: “Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” (Jn 14,8) Jézus válasza megint a jelenre vonatkozik: “Aki engem lát, látja az Atyát is” (Jn 14,9). Az Atya arcát Jézus arcvonásai tükrözik. Jézus szeretete az Atya szeretetében tárul fel előttünk.
Mi az üzenete számunkra a mai evangéliumnak? A keresztény tanítás a jelenre, pontosabban a kegyelemmel átjárt jelen életre irányítja a figyelmünket. Nem szabad csak a múltba révedeznünk, és nem szabad a jövőbe előremenekülnünk. A hétköznapi életet kell figyelembe vennünk. Ebben a gondolatban benne van az, hogy Jézus azonosítja magát a jelenben elő és működő Egyházzal is. Az Egyház liturgiájában, a keresztény emberek életében ismerhetők fel az Atya vonásai, ahogy azokat Jézus vonásai is tükrözték. A mi arcvonásainknak kell tükröznie a Mennyei Atya és Jézus arcvonásait.
Mi az üzenete számunkra az evangéliumnak ebben a járvány sújtotta időben? Az emberekben felfokozott érdeklődés nyilvánul meg a természetfeletti iránt. Az emberi tudomány végességének a fájó megtapasztalása kijózanítóan hat ránk. Egyre többen érdeklődnek a Teremtő iránt, és keresik az “arcvonásait”. Nagy hibát követünk el akkor, ha Őt tőlünk távolinak, misztikus távolságban levőnek, vagyis emberi ésszel felfoghatatlannak gondoljuk el, és azt mondjuk, hogy úgysem tudunk róla hitelesen beszélni. A Szentírást olvasva ismerjük meg Jézus arcát, amely az Atya arcát tükrözi! És higgyünk abban, hogy Jézus arcát megismerve a mi arcvonásaink is hasonlítani fognak az övéihez!