Húsvét 5. hét hétfő
Evangélium Szent János könyvéből
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz:
„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.”
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt:
„Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?”
Jézus így folytatta:
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Elmélkedés
“nekünk akarod kinyilatkoztatni magad, és nem a világnak?” (Jn 14,22)
Biztos sokunk fejében már megfordult a kérdés: Jézus miért nem adott lehetőséget arra, hogy minden ember személyesen találkozzon és beszélgessen Vele? Jézusnak lehetősége lett volna arra, hogy minden történelmi korban eljön az emberekhez, beszélget mindenkivel, akár a megváltásról is, és így a róla szóló tanítást tévedésmentesen lehetett volna továbbadni másoknak. Ez a gondolat fogalmazódott meg az egyik apostol, Júdás kérdésében: “Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magad, és nem a világnak?” (Jn 14,22)
A mai Evangélium megadja a kérdésre a választ: Jézus bele akar vonni minket az üdvösség művébe. Tanítását átadja az apostoloknak, az Egyháznak, a kiáradó Szentlélek pedig vezeti az Egyházat. Megtanít mindenre és eszünkbe juttat mindent, amit Jézus mondott (Jn 14,26). Mi pedig Jézus szavain elmélkedve felfedezhetjük Isten pedagógiáját.
Nem csak az a fontos, hogy minden emberhez eljusson az örömhír, hanem az is, hogy akikhez már eljutott, megismerjék a továbbadás örömét. Az őszinte tanárok szokták mondani, hogy nem az egyetemen értették meg a tantárgyukat, hanem akkor, amikor tanítani kezdték. A diákok ugyanis olyan kérdéseket is fel tudnak tenni az anyaggal kapcsolatban, ami a tanár számára korábban nem jelentett nehézséget. A kérdés azonban mélyebb gondolkodásra készteti őt, így a tanítása is pontosabbá válik.
Azt, hogy a megélt és továbbadott tanításnak milyen sodró erejű hatása van a környezetre, a mai nap szentjének, Boldog Salkaházi Sárának az élete is mutatja. Az ő vértanúsága fényesen bizonyítja, hogy egy szeretetből fakadó áldozatnak milyen hatása van a környezetére. De ahhoz, hogy valaki erről a szeretetről tanúságot tudjon tenni, ahhoz Jézust közelről kell ismernie. Erről a mély szeretetről tanúskodik imája, ami ránk maradt:
“Ó fölséges Szentháromság! Legkegyelmesebb Atyám, ki engem végtelen szeretetből megteremtettél s jóságos irgalmadból gyermekeddé fogadtál, ó édes Jézus Krisztusom! Szent véreddel engem megváltottál s végtelen jóságodból jegyesednek választottál, ó drága Szentlélek!” (Imaórák liturgiája II. 1567 old.)
Járvány sújtotta időket élünk. A csend, a világ eseményeinek a szemlélése, a szenvedő emberekkel való lelki osztozás számunkra is lehetőséget ad arra, hogy az eseményeket hitünk fényében szemlélve átgondoljuk és a felismert üzenetről tanúságot tegyünk. Hinnünk kell abban, hogy a másik ember életére nézve ez a tanúságtétel meghatározó lehet.