Urunk mennybemenetele – főünnep
Evangélium Szent Máté könyvéből
Abban az időben a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek.
Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik:
„Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Elmélkedés
“én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20)
Ezen a vasárnapon két történetet is hallunk Jézus mennybemeneteléről. Máté evangélista szűkszavúan írja le a történetet: Jézus összehívja tanítványait, azt a feladatot adja nekik, hogy hirdessék az evangéliumot “minden nemzetnek”, kereszteljék meg őket, és ígéretet tesz, hogy “velük marad a világ végéig” (Mt 28,20). Az Apostolok cselekedetének szerzője, Lukács sokkal színesebben írja le a történteket és más igéket használ Jézus további életére vonatkozóan. Az angyal azt mondja, hogy Jézus “elmegy”, de aztán majd “visszajön” (ApCsel 1,11).
Az ember amikor ezeket olvassa, hallja, felmerülhet benne a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy Jézus elmegy, de ugyanakkor velünk marad, és az idők végen újra eljön? Mi a jelentése ezeknek a leírásoknak? Mi a jelentése ennek az ünnepnek?
Az Egyház Jézus mennybemenetelével kapcsolatban azt tanítja, hogy a mennybemenetel szervesen hozzátartozik a húsvéti ünnepkörhöz és a Húsvét üzenetéhez. Húsvét ünnepe pedig azt jelenti, hogy a mennyei Atya elfogadta a Fiúnak, Jézus Krisztusnak az áldozatát és megdicsőítette őt. A megdicsőítésnek jele a feltámadás és a feltámadási jeleneteket lezáró mennybemenetel, végül pedig a feltámadt Jézus jelenléte az Egyházban. Jézus tehát elment, azonban az új létmódban, a feltámadt létmódban mégis jelen van közöttünk, hogy a Szentlélek erejében fejtse ki a hatását, és segítse az embert. Jézus tehát nem szakadt el az Egyháztól, “Misztikus Testétől”, hanem benne él oly módon, hogy jelenléte csak a hit szemével ismerhető fel. Ennek a teológiai háttérnek az ismeretében érthetjük meg azokat a képeket, amelyeket az Apostolok cselekedetének szerzője, Lukács leírt. A negyven nap azt jelzi, hogy Jézus egy meghatározott ideig volt közöttünk, és ez a idő szent számunkra. A Szentlélekről szóló beszéd azt jelenti, hogy Jézus mennybemenetele után az általa elküldött Szentlélek vezeti az Egyházat. A felhő pedig, amely eltakarja Jézust, azt jelzi, hogy Jézus úgy van közöttünk, hogy más létrendbe tartozik, nem látható, nem kézzelfogható az ember számára.
Mi az üzenete számunkra ennek a jelenetnek? Van ezeknek a leírásoknak egy olyan részlete, amellyel talán egy kicsit hosszabban is érdemes elidőzni, mert ez a mi keresztény küldetésünk szempontjából a legfontosabb. Máté evangélista azt írja: “menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet” (Mt 28,19), Lukács pedig: “tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Tehát Jézus mennybemenetele szorosan összekapcsolódott az Egyház küldetésével. Jézus az égbe ment, most az Egyházon a sor, hogy a Szentlélekkel megerősítve tegyen tanúságot mindarról, amit látott és hallott. Ezt jelzi a két fehér ruhába öltözött ember is (ApCsel 1,10). A tanítványok ne nézzenek ölbe tett kézzel az égre, hanem induljanak, kezdjék meg küldetésüket. Ehhez hozzátartozik az evangélium hirdetése, de még jobban hozzátartozik az evangélium hiteles megélése: az áldozatos hétköznapi munka és az áldozatos szeretet megélése.