Évközi 27. vasárnap
Evangélium Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek:
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig (a sziklába) taposógödröt vágott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte le hozzájuk, mondván:
»A fiamat csak megbecsülik!«
Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz:
«Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!»
Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal? Ezt válaszolták:
»Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.«
Jézus így folytatta:
„Nem olvastátok soha az Írásokban: A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez! Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
Elmélkedés
„Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig (a sziklába) taposógödröt vágott, és őrtornyot épített.” (Mt 21,33)
Jézus nagyon sok példabeszédet mondott Isten országáról, annak szépségéről és gazdagságáról, és arról, hogy annak kiteljesedéséért mindannyian felelősek vagyunk. A mai példabeszéd is erről szól. Ebben a példabeszédben a szőlősgazda Isten, és a “szőlőskert” Isten országa. Jézus nagyon szép képekkel mutatja be, hogy Isten mennyire szereti az országát. Hiszen a gazda ezt a szőlőskertet „bekerítette sövénnyel,” és „őrtornyot épített”. Tehát fáradozott azért, hogy az országa biztonságban legyen. Jézus ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy ezt a szeretetet vissza is lehet utasítani. A történet szerint a szőlőmunkások ráadásul maguknak akarják kisajátítani a szőlőskertet. Isten küldötteit, a prófétákat, és végül magát az Isten fiát is megölik (Mt 21, 38).
Ha valaki ezt a történetet hallgatja, felmerülhet benne a kérdés: Hogyan vetemedhettek arra a szőlőmunkások, hogy maguknak akarják a szőlőskertet, és hogyan voltak képesek arra, hogy emiatt másokat megöljenek? Sokféle választ lehet adni erre. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy hatalmat akartak, ezért fellázadtak. Nem tudták elviselni, hogy nem övék a szőlőskert, nem tehetik azt, amit akarnak. Ez is lehet magyarázat. De volt más bűnük is, amiről keveset szoktunk beszélni, ez a szeretet és jóság iránti érzéketlenség. Nem érezték jól magukat Isten országában, nem vették észre Isten szeretetének jeleit, nem vették észre, hogy milyen nagy ajándék az, hogy Isten szőlőskertjében dolgozhatnak. S mivel nem ismereték fel Isten szeretetét, azért voltak képesek ilyen aljasságra. A példabeszéd üzenetének megértését segíti az előbb felolvasott olvasmány is, amelyben Izajás próféta elmondja, hogy az Isten mindent megtett népe érdekében, de a népe ezt nem vette észre, és rossz gyümölcsöt, “vadszőlőt” termett (Iz 5,1-7).
Hogyan lehet ezeket a gondolatokat a mi életünkre alkalmazni? Először úgy érezzük, hogy mi ilyen tettekre képtelenek lennénk. De ha végigtekintünk a hétköznapjainkon, akkor mégis azt láthatjuk, hogy mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy Istent kizárjuk a saját szőlőjéből, az országából, amikor az életünket nem az Evangélium szerint alakítjuk, hanem egyéni elképzeléseink szerint. Amikor nem kérjük munkánkra alázatosan Isten kegyelmét. Amikor megelégszünk félmegoldásokkal.
A mi bűnünk sokszor nem az Isten elleni lázadás, hanem az érzéketlenség. Nem vesszük észre, hogy Isten a legjobbat akarja számunkra, és nem a saját fejünk után kellene mennünk. Ha a szentek életét nézzük, akkor az ő életükben elsősorban az Isten jelenlétére, szeretetére való érzékenységet csodálhatjuk meg. Néhány nappal ezelőtt emlékezett az Egyház Lisieux-i Szent Terézre. Ő azért tudott olyan csodálatosan élni, azért látott bele olyan mélyen Isten misztériumaiba, titkaiba, mert ráérzett arra, hogy Isten szereti őt. Ismerjük szavait, tetteit. Amikor felfedezte, hogy Isten mennyire szereti őt, elhatározta, hogy Isten “Egyházának szívében a szeretet akar lenni” (Imaórák liturgiája IV, 1404. old.). Vagy önmagát egy labdához hasonlítatta, és azt kívánta, hogy Isten szabadon játsszon vele. Teljesen átadta magát Istennek. Vagy egy másik nagyon szép és rá jellemző példa az életéből: Egy láncot készített, amelyre, ha valami jót cselekedett, egy „láncszemet” fűzött. Ezeket a jócselekedeteket úgy tartotta nyilván, mint győzelmeket. Isten szeretete győzelemre segítette őt.
A mai napon adjunk hálát azért, hogy mi is Isten szőlőjében, országában lehetünk. Tegyük érzékennyé szívünket, hallásunkat, hogy Isten jeleit felismerjük, hogy Isten Országának jó munkásai legyünk, és sok gyümölcsöt, jócselekedetet hozzunk.
2020. október 4.