Krisztus, a Mindenség Királya, főünnep
Evangélium Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz:
„Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak:
„Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?”
Akkor a király így felel:
„Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól:
„Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik:
„Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?”
Ő pedig ezt feleli majd nekik:
„Bizony, mondom nektek:
Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!”
Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.”
Elmélkedés
„Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” (Mt 25,40)
A mai vasárnap az egyházi év utolsó vasárnapja, Krisztus Király vasárnapja. Ezen a napon az Egyház nemcsak a közöttünk levő, hanem a végidőben megjelenő és ítélkező Jézus Krisztusra is gondol. Ha a középkorban íródott könyveket olvassuk, vagy a különféle műalkotásokat nézzük, láthatjuk, hogy az emberi fantázia szépen kiszínezte az utolsó ítéletet. Úgy mutatta be, mint a harag napját, amikor Krisztus végérvényesen leszámol ellenségeivel. Ennek a felfogásnak egyik legszebb képviselője Michelangelo Buonarroti: Utolsó ítélet című hatalmas festménye. A festő a kép közepére az ítéletet tartó Krisztust festette. A kép felső részén lehet látni az üdvözülteket, akiknek a létszáma nem mondható túl nagynak. A kép nagyobbik részén kétségbeesett arcú emberek és sötét árnyak láthatók. A sötét árnyak a bűnösöket a pokolba húzzák.
Ha valaki ezt a képet nézi, felmerülhet benne a kérdés: Valóban ez a kétségbeesés felé taszítás lenne Jézus fő tanítása az utolsó ítéletről? A földi életében könyörületes Jézus az utolsó ítéletkor megkeményíti majd a szívét? Én azt hiszem, ha az előbb hallott evangéliumot olvassuk, azért mégsem pusztán egy ilyen sötét kép tárul fel előttünk.
Próbáljuk most a Szent Máté evangélista által leírt példabeszédet elemezni! Az első, amit felfedezünk, az, hogy Jézus valóban ítélkezni fog, de elsősorban nem azért, hogy a bűnösöket megbüntesse, hanem hogy a jókat jutalmazza. Ebből a példabeszédből nem lehet arra következtetni, hogy a bűnösök nagyobb számban lennének, mint a jók. Sőt, mivel először Jézus a jókhoz fordul és nem a gonoszokhoz, és hogy a gonoszok tiltakoznak, inkább arra lehet következtetni, hogy Jézus ezzel talán inkább reményt akar ébreszteni, mint félelmet. A másik, amit kiolvashatunk ebből a történetből, az, hogy az üdvösség útja nem rendkívüli, és elérhetetlen az ember számára. Jézus szavai szerint: „kenyeret kell adni az éhezőnek, italt a szomjazónak, be kell fogadni az idegent, be kell takarni a ruhátlant, meg kell látogatni a beteget” (Mt 25,35-36). Nem könnyű, de nem is elérhetetlen. Érdekes összevetni az evangéliumot a mai olvasmánnyal.
Az olvasmányban Ezekiel próféta egy nagyon szép képet rajzol a gondviselő Istenről (Ez 34,11-17). Ebben a képben Istent a jó pásztorhoz hasonlítja, akinek legjellemzőbb tulajdonsága a gondoskodó szeretet: „őrködik a juhai felett, letelepíti őket, megkeresi az elveszettet, bekötözi a sérültet”. Ezek a képek mind Isten jóságát mutatják be. A mai napon az Egyház jelezni akarja a hitből fakadó reményt: A végtelen jóságú Isten jósága a végítéletkor is meg fog nyilvánulni.
Az evangéliumot olvasva még egy kérdés merülhet fel bennünk. Ebben a példabeszédben Jézus csak az emberszeretetről beszél. A végső ítéletkor csak az emberszeretet alapján fogja megítélni az embert? Nincs szükség tehát hitre, imádságra, önmegtagadásokra? Az evangéliumi szakaszban Jézus erre a kérdésre is megadja a választ. A jócselekedetekkel nemcsak az emberek felé fejezzük ki szeretetünket, hanem az Isten felé is, hiszen Jézus önmagát azonosítja az emberrel (Jakubinyi György: Máté evangéliuma, 281. old.). “Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” (Mt 25,40). Továbbá tapasztalatból tudjuk, hogy ezeknek a cselekedeteknek a megvalósításához hitre, imára és önmegtagadásra is szükség van. Hiszen az imádás nyitja meg a szívünket, a szemünket az emberek felé, és ha segítünk, akkor egyben áldozatot is hozunk.
Ehhez az evangéliumi igazsághoz Szent Erzsébetet (1207-1231) is példaképpen állíthatjuk. A róla szóló történetek azt bizonyítják, hogy Jézus mutatkozott meg neki a szegényekben, a betegekben. Az egyik legenda szerint egy leprást fektetett az ágyába, mert nem talált más helyet számára, és amikor a férje hazajött, az ágyban ő sem a leprást látta, hanem magát Jézust. És megrendülten mondott köszönetet feleségének, hogy a házába fogadta (Szentek élete, 830. old.). A történet üzenete fontos számunkra: Szent Erzsébet minden szenvedő emberben Jézust látta. Imádkozzunk a mai napon azért, hogy mi is mindenkit így szeressünk és így a végső ítéletkor Jézus jobbjára állhassunk!
2020. november 22.