4. nagyböjti hét csütörtök
Evangélium Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak:
„Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, az Atya, és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz.
Ti Keresztelő Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni.
Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött.
Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az örök életet.
Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?
Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Elmélkedés
„Tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem, azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem” (Jn 5,36)
Az előző napokban arról olvashattunk, hogy Jézus természetfeletti hatalmával, az Atya erejével meggyógyít egy harmincnyolc éve beteg embert. A mai evangéliumban Jézus arról beszél, hogy szavai igazsága mellett milyen bizonyítékok szólnak. Két bizonyítékra hivatkozik. Az egyik Keresztelő János tanúságtétele, akit „égő és világító fénynek” nevez (Jn 5,35). A legfontosabb bizonyítékok azonban maguk a tettek, amelyeket Jézus az „Atya akaratából” (Jn 5,36) cselekedett. Jézus ezeken keresztül is feltárta az Atya jóságát, szeretetét.
A Szentírás magyarázói hívják fel a figyelmet arra, hogy nagy a különbség azok között, akiket Isten küldött vagy Isten nevében szólnak, és azok között, akik saját bölcsességüket hirdetik. Az Isten szavát közvetítők az életszentséget, a teljességet kívánják az emberektől. Szent Péter apostol így közvetíti Isten szavát az első levelében: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok” (1Pét 1,16).
Aki az Atya nevében jön, az igazi megtérést és engedelmességet követel. Annak azonban ellenszegülnek. Aki azonban magát akarja elismertetni, az hízeleg vagy az ösztönös vágyakra hivatkozik, s ezért lelkesednek érte. Az álmessiások is ilyen módszerekkel közeledtek. Az ilyen lelkület magával hozza, hogy egymást dicsőítik, és nem törődnek azzal a dicsőséggel, amelyet Isten adna nekik erényeikért és tetteikért. Főleg a farizeusokra és az írástudókra vonatkozott ez, akik vigyáztak arra, hogy hangoztassák fontosságukat és dicsfénybe öltöztessék szerepüket (Gál Ferenc: János evangéliuma 119. old.). Jézus ezzel szemben igényes, áldozatot kíván. Ennek gyümölcsei sokszor csak később mutatkoznak meg, de kisugárzásuk sokkal nagyobb, mint a népszerűségre törekvő cselekedeteknek.
Ha végigtekintünk az Egyház üdvösségtörténetén, azt láthatjuk, hogy az Egyház a nagy csatáit, amelyet a környező világgal vívott, elsősorban nem a tanítással, hanem a tanításból származó áldozatos tettekkel nyerte meg. A keresztények a rabszolgákra, mint emberekre tekintettek, eltemették az ellenség halottait, meg tudtak bocsátani ellenfeleiknek. Ezek a tettek hatással voltak a környezetükre. Ezért mondta Szent Ágoston: “Semmi nem olyan kemény, hogy a szeretet ereje meg ne törhetné”.
Keresztény létünk egyik legfontosabb eleme ma is a tanúságtétel. Jézus ezt a küldetést adta apostolainak, tanítványainak, mennybemenetelekor pedig az egész Egyház missziós küldetést kapott: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19). Nekünk is hinnünk kell abban, hogy ma is legerősebb fegyverünk a hitből fakadó áldozatos szeretet, aminek hosszú időn keresztül nem lehet ellenállni, és amely mindig jó gyümölcsöt terem.
2021. március 18.