Nagyböjt 5. vasárnap
Evangélium Szent János könyvéből
Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték:
„Uram, látni szeretnénk Jézust.”
Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta:
„Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”
Erre hang hallatszott az égből:
„Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.”
A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek:
„Angyal beszélt vele.”
Jézus megmagyarázta nekik:
„Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.”
Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni.
Elmélkedés
„Eljött az óra” (Jn 12,23)
Ha Szent János apostol evangéliumát olvassuk, egy érdekes dolgot fedezhetünk fel. Amikor az evangélista Jézus életének egyes eseményeit bemutatja, akkor gyakran hivatkozik egy meghatározott időre, egy „órára”. Úgy tűnik, mintha ezzel az evangélista azt jelezné, hogy Jézus tetteinek és szavainak az értelmét egy meghatározott időpont, ez az óra fogja megadni. De hosszú ideig nem lehet tudni, hogy mikor jön el ez az óra. Nézzünk két példát erre. A kánai menyegzőn Mária jelzi, hogy a lakodalmas ház nehéz helyzetbe került, mert elfogyott a bor. Jézus így válaszol: „Asszony, a mi dolgunk ez? Még nem jött el az én órám!” (Jn 2,4). A másik ilyen jelenet a templomban játszódik le. Jézus megdöbbentő dolgokat mond a farizeusoknak: Istent Atyjának nevezi és azt közli, hogy egyedül csak ő ismeri Istent, hogy őt Isten küldte, s ha őt ismernék, akkor ismernék az Atyát is (Jn 8,12-19). Ekkor hallgatói fellázadnak ellene, meg akarják őt ölni, de nem teszik, mert „még nem jött el az órája” (Jn 8,20). De Jézus itt sem mondja meg, hogy milyen órára, időpontra gondol.
A mai evangéliumban azonban megoldódik a rejtély. Ez Jézus Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulása után történik, amikor a nép ünnepli, és már a távolabbról érkező görög nyelvű zsidó zarándokok is odamennek hozzá. Ekkor mondja Jézus először, hogy „eljött az óra” (Jn 12,23). Magyarázatként pedig elmondja a földbe hullott magról szóló példabeszédét, amely szerint a magnak meg kell halnia ahhoz, hogy bő termést hozzon. Az óra tehát, amire János evangélista állandóan hivatkozik, a szeretet órája, az áldozatos szeretet órája. Jézus azzal fejezte ki legjobban a szeretetét, amikor megmutatta, hogy mi mindenre képes az emberekért: arra is képes volt, hogy az életét adja értük. Ha az Ő cselekedeteit meg akarjuk érteni, akkor mindig erre kell gondolnunk: Jézus nem csak azért jött, hogy egy látványos tettével a vizet borrá változtassa, vagy hogy csodálatos gyógyításokat végezzen az Atya erejével, vagy hogy Isten közöttünk levő országáról tanítson, hanem azért, hogy megmutassa, Isten annyira szeret minket, hogy elküldte hozzánk Őt, az egyszülött Fiút, aki kész volt arra, hogy meghaljon értünk.
Hogyan lehet ezeket a gondolatokat a mi életünkre alkalmazni? A mi életünk értékét is az áldozatos szeretet órája adja meg. Azok az órák, amikor képesek vagyunk a másikért áldozatot hozni, amikor nemcsak az örömben osztozunk egymással, hanem a terhek viselésében is. Ezért olyan szép a szülői és baráti szeretet, hiszen mindkettőben kifejeződik az áldozatkészség.
Ezzel kapcsolatban szeretnék egy példát mondani. Körülbelül 20-25 évvel ezelőtt egy középiskolás lány súlyosan megbetegedett és a Bethesda kórházba hitték. A lány kollégista volt, a családja vidéken élt. Amikor az édesanyja megtudta, hogy a lánya beteg, feljött Budapestre és a kórházban volt vele addig, amíg a lány meg nem gyógyult. Ez mutatta, hogy mindenre képes érte. De nemcsak az édesanyja hozott áldozatot, hanem az osztálytársai is, akik nagyon sokat imádkoztak érte, és a kórház vezetése is, akik helyet biztosítottak az édesanyának. Ez a szeretet mutatkozik meg a baráti kapcsolatokban, amikor valaki áldozatot képes hozni a barátjáért. Megnyilvánulhat ez a másik meghallgatásában, az együttérzés kinyilvánításában és a másikért végzett imában is. Ezzel az ember jelezheti, hogy képes arra, hogy a másik terheit viselje.
Nagyböjt 5. vasárnapján adjunk hálát Istennek, hogy azon az „órán” vállalta a szenvedést értünk, és megmutatta, hogy mindenre képes az üdvösségünkért. Ugyanakkor kérjük az Úr kegyelmét, hogy a nehéz órákban mi is képesek legyünk arra, hogy Isten ügyéért és másokért áldozatot hozzunk.
2021. március 21.