Húsvétvasárnap
Evangélium Szent János könyvéből
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik:
„Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették?”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Elmélkedés
„Látta mindezt és hitt.” (Jn 20,8)
Tegnap este a vigília misében a legrégebbi, a Szent Márktól származó evangéliumi tudósítást halhattuk Jézus feltámadásáról. A leírás szerint az asszonyokat meglepte az angyaltól kapott hír. Meglepetésükben szinte elmenekültek a helyszínről és csak később szóltak az apostoloknak az üzenetről.
A most felolvasott evangélium Szent Jánostól van, aki néhány évtized múlva írta le a történetet. Ha a kettőt összehasonlítjuk, érdekes felfedezéseket tehetünk. Az első az, hogy az asszonyok után a főapostolok mentek a sírhoz. A szeretett tanítvány, János, aki ezt a történetet leírta, és Péter, akire tudjuk, hogy Jézus az Egyházat bízta. A szeretett tanítvány előre engedi Pétert, ami azt is jelképezheti, hogy Péter már követte Jézust a vértanúságban, de arra is utalhat, hogy az Egyház elfogadta Péter főségét. A másik érdekesség az, hogy az apostolok már nem lepődnek meg, amikor az üres sírt meglátják, hanem hisznek. János leírja, hogy miután előre engedte Pétert, ő is bemegy a sírba, „lát és hisz” (Jn 20,9). János hite már az Egyház hite, amelynek alapja a tapasztalat, a feltámadt Jézussal való találkozás.
Ha az evangéliumot olvassuk, felmerülhet bennünk a kérdés: Mit jelentett János számára a hit? Amikor leírta a szavakat, hogy látott és hitt, vajon mire gondolhatott? Ebben a részben erre nem ad választ, de amikor az evangéliumot megírja, abban kifejti hitét. János úgy mutatja be Jézust, mint aki által egy új korszak kezdődött, mint akiben az örök élet megjelent. Jézus beszél az örök életre szökellő vízforrásról a szamariai asszonynak (Jn 4,14), a csodálatos kenyérszaporítás után elmondja, hogy Ő az örök élet kenyere, aki e kenyérből eszik örökké él (Jn 6,35), Tamás kérdésére pedig azt mondja, hogy ő az út az igazság és az élet (Jn 14,6). Jézus tehát jelezte, hogy őbenne új élet, új korszak jelent meg. A zsinat utáni teológia azt mondja, hogy Jézus Krisztus feltámasztása az Atya eszkatológikus tette volt: Jézus nem a földi életbe tért vissza, hanem az örök létrendbe, feltámadt testével szétfeszítette az általunk ismert idő és tér korlátait.
Az evangéliumot olvasva – ahogyan János látott és hitt – egy másik kérdés is felvetődhet bennünk. Mit jelent számunkra a hit? János meglátta Jézus tetteiben Isten kegyelmének a kiáradását. Nekünk mit kell meglátnunk, felfedeznünk a hitünk által? Szent Pál apostol adja meg a választ a kolosszeiekhez írt levélben, amikor azt mondja: „Életetek Krisztussal Istenben van elrejtve” (Kol 3,2). Ezt az elrejtettséget kell felfedeznünk. Ez azt jelenti, hogy Isten velünk van a hétköznapi életünkben. Megszenteli életünket. Szenvedésünk megszentelt szenvedés, örömünk megszentelt öröm, és az a munka, amit végzünk, megszentelt munka. Nem az izzadságunk szenteli meg, hanem az, hogy Jézussal együtt végezzük. Ezt a hit szemével ismerhetjük fel.
Ennek egy nagyon szép példáját láthattuk közel két évtizeddel ezelőtt a Duna Televízióban, amely a keresztutat közvetítette a római Colosseumból. A keresztutat betegsége miatt nem Szent II. János Pál pápa tartotta, de a végén mondott egy beszédet. A beszéd különleges és megrendítő volt. A pápa az eddigiektől eltérően nem a hivatalos szöveget olvasta fel, hanem rögtönözve azt mondta el, ami a szívéből jött. Az emberi szenvedésről, a keresztről beszélt, amely fájdalmas, de mégis megszentelt, mert össze van kapcsolva Jézus szenvedésével. A pápa arcáról, szavaiból lehetett látni, hogy egy sokat szenvedő ember mondja azt, akinek az „élete Krisztusban van elrejtve”, ezért számára az a kegyelem forrása.
Húsvét vasárnapja van. Adjunk hálát Istennek azért, hogy a feltámadt Jézus életünk része, akinek élete összekapcsolódott a mi életünkkel. Kérjük Istent, hogy a bennünk és közöttünk élő feltámadt Jézust felismerjük, és örömét meg tudjuk osztani másokkal.
2021. április 4.