Nagyböjt 4. hete-2kedd-2021

4. nagyböjti hét kedd Evangélium Szent János könyvéből Jn 5,1-16 A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy … Olvass tovább

Nagyböjt 4. hete-1hétfő-2021

4. nagyböjti hét hétfő Evangélium Szent János könyvéből Jn 4,43-54 Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus … Olvass tovább

Nagyböjt 3. hete-6szombat-2021

3. nagyböjti hét szombat Evangélium Szent Lukács könyvéből Lk 18,9-14 Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában:»Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a … Olvass tovább

Nagyböjt 3. hete-5péntek-2021

3. nagyböjti hét péntek Evangélium Szent Márk könyvéből Mk 12,28b-34 Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól:„Melyik az első a parancsok közül?”Jézus így válaszolt:„Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!«A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« … Olvass tovább

Nagyböjt 3. hete-4csütörtök-2021

3. nagyböjti hét csütörtök Evangélium Szent Lukács könyvéből Lk 11,14-23 Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták:„Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.  Jézus belelátott gondolataikba, és így … Olvass tovább

Nagyböjt 3. hete-2kedd-2021

3. nagyböjti hét kedd Evangélium Szent Máté könyvéből Mt 18,21-35 Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte:„Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?”Jézus így felelt:„Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal … Olvass tovább

Nagyböjt 3. hete-1hétfő-2021

3. nagyböjti hét hétfő Evangélium Szent Lukács könyvéből Lk 4,24-30 A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez:„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész Földön. De közülük … Olvass tovább

Nagyböjt 2. hete-6szombat-2021

2. nagyböjti hét szombat Evangélium Szent Lukács könyvéből Lk 15,1-3.11-32 Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta.„Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, … Olvass tovább

Nagyböjt 2. hete-5péntek-2021

2. nagyböjti hét péntek Evangélium Szent Máté könyvéből Mt 21,33-43.45-46 Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek:„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposó-gödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte … Olvass tovább

Nagyböjt 2. hete-4csütörtök-2021

2. nagyböjti hét csütörtök Evangélium Szent Lukács könyvéből Lk 16,19-31 Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember … Olvass tovább