Karácsony üdvösségünk történetének legszebb pillanatait állítja elénk: „Az Ige testté lett és közöttünk élt.” (Jn 1,14) – írja János evangélista. Ez az jelenti, hogy Isten Fia felvette törékeny emberi természetünket, egészen hasonlóvá lett hozzánk. Jézus emberi teste átélte természetünk törékenységét, a test sebezhetőségét, a testi és lelki fájdalmakat, az emberi akaratnak a megtorpanásait és a lelkünk mélyéig hatoló félelmeket. Ezért tudhatta Ő, mi lakik az emberben”. (Jn 2,22) Éppen ezért merünk olyan dolgokat elébe tárni, amelyeket szégyenünkben mások, sőt önmagunk előtt is takargatunk.
Ez a természetfeletti esemény tehát nagyon sok emberi vonást is hordoz magában. A művészet ezt az üzenetet úgy próbálja megragadni: a természetfeletti áthatja a természetes világot és felemeli önmagához. Sandro Botticelli ennek a két, de Jézusban eggyé vált világnak a találkozását próbálta kifejezni „Madonna a gyermekkel” című festményével. Jézus Mária arcára tekint, mintha a gondolatait keresné. Mária az angyali üdvözletre gondolhat, és a jövőbe tekint: Mi lesz ebből a gyermekből? A kép ugyanakkor minden édesanya gondolatait is sejteti. Hiszen Isten teremtői tervében mindnyájan az Ő gyermekei vagyunk és egyéni küldetést is kapunk. Így válik a karácsony, üdvösségünk történetének ez az egyszeri, megismételhetetlen és emberi ésszel felfoghatatlan eseménye a mi egyéni üdvösségtörténetünk részévé. Így is szövődik bele egyéni életünk Isten életébe és lesz értelme hétköznapjainknak.
Különleges karácsony az idei. Templomainkban az angyalok békeszózatát halljuk, miközben néhány ezer kilométerre tőlünk fegyverek ropognak. Mintha a világ megfeledkezett volna az Úr küldötteinek békeüzenetéről, és az ünnep a fogyasztói társadalom törvényeit követve ajándékcserévé, üzletté vált volna. Hallhatunk olyan vidékekről is, ahol a karácsony tartalmának természetfeletti eredetéről való emlékezést is tiltani akarják. Mit tehetünk azért, hogy ebből az ördögi kőrből kilépjünk? Vissza kell térnünk János evangélista bevezetőjéhez. Akik nem merülnek el ebben a világban, és a bennük levő természetfeletti vágyra hagyatkozva kitárják szívüket az Úr befogadására, azoknak megadatik, hogy „Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,10). Hinnünk kell abban, hogy ha a pásztorokhoz és a bölcsekhez hasonlóan mi is megnyitjuk a szívünket és Jézus felé indulunk, akkor senki és semmiféle hatalom nem tud minket megakadályozni abban, hogy a szívünkben megszülessék a béke, amire a világ vágyakozik.
Ezt élhették át azok az I. világháborúba vezényelt katonák, akik – a fényképek tanúsága szerint – karácsony éjszakáján egy kis fenyőfát körülvéve, a lövészárkokban hagyták fegyvereiket, és kezükben pohárral, énekeskönyvekkel és tangóharmonikával ünnepelték Urunk születését. Ezzel jelezték, hogy az emberben az Istentől kapott békevágy erősebb a világhatalmak érdekeinél. Isten szeretete képes arra, hogy hidat verjen ellentétes felfogások, érdekek közé. Ezt az Úr szeretete előtt megnyílni tudó szívet kérjük ezen a karácsonyon, bízva abban, hogy az Isten kegyelme által megáldott karácsonyt boldogabb újév követheti.
Ferenc atya