A Benyus nagycsalád újévi hangversenyt tart a budapesti Ciszterci Szent Imre-templomban, a vasárnap esti 18 órás szentmise után. A világszinten is páratlan zenészcsalád eredetileg tíz testvérből álló kamaraegyüttese ezen a koncerten kiegészül a házastársak és gyermekeik kórusával.
Új esztendőben, új szívekkel a koncert címe, melyet a Szent Imre-templomban tartanak. A Benyus Testvérek Kamaraegyüttese tíz testvérből álló kis szimfonikus együttes. Megalakulásuk idejét nem könnyű meghatározni, mivel a gyermekek születésük sorrendjében fokozatosan kapcsolódtak be a közös zenélésbe, így a kamaraegyüttes közös múltja több mint harminc évre tekint vissza. Benyus Sándor, az édesapa zongorázott, hegedült és kórust vezetett, felesége, Anna pedig hegedült. Az évről évre bővülő együttes tehát egy sokgyermekes házaspár zeneszeretetéből született.
Tagjai a zene iránti szeretetet még gyermekkorukban megtapasztalták, és a muzsikától felnőttként sem szakadtak el. A tíz testvér mindegyike a zenészhivatás mellett döntött, és diplomát szerzett valamely zeneművészeti egyetemen vagy főiskolán. A családi kamarazenélés hagyománya tovább folytatódik, mára már az unokák is együtt zenélnek.
A belépés ingyenes, mozgássérülteknek akadálymentes.
Forrás: Magyar Nemzet, 2022. 01. 13.