A képviselőtestületnek hivatalból tagja a plébános és a káplán, tehát értelemszerűen ők nem kerültek a jelöltlistára. A képviselőtestület munkájában tiszteletbeli tagként részt vesznek a képviselőtestület korábbi, ma már koruknál fogva nem választható tagjai is.
Az új képviselőtestület megválasztását 2021. október 9-én este és október 10-én tartjuk. A szombat esti és a vasárnapi misék után minden nagykorú hívő szavazólapot kap valamennyi választható jelölt nevével. Ki-ki legalább 3, és legfeljebb 10 jelöltre adja le voksát akképpen, hogy a jelölt neve mellett szereplő négyzetbe x vagy + jelet tesz, majd a cédulát a szavazatgyűjtő dobozba dobja.
A jelöltek listáját a plébániai faliújságon közzé tettük, valamint az Újlaki Hangok októberi száma is tartalmazza.
Kérjük testvéreinket, hogy vegyünk részt a szavazáson minél nagyobb számban!