Program 2021-07-24 szombat 18h Deák tér

Kedves Újlaki Hívek!

Többek kérésére küldöm ezt az alábbi értesítést egy közös keresztény kiállás programjáról a hagyományos családokért.

Szeretettel,
Harmat Péter
a képviselőtestület alelnöke
Budapest-Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia

Békés keresztény kiállásra kerül sor július 24-én, szombaton, a Pride napjának estéjén Budapesten: a felekezetközi rendezvény résztvevői hitet tesznek a férfi és nő kapcsolata, a hagyományos családmodell, az Isten szerinti család mellett. „Őrtüzek gyúlnak” címmel rendezik meg az országos felekezetközi alkalmat Budapesten, amely keresztények válasza a provokatív pride-vonulásra. Az eseményre a lobbiszervezetek által támogatott felvonulás estéjén, július 24-én, szombaton 18 órától kerül sor a Deák téren.

Az evangélikus templom közelében felállított színpadon a történelmi felekezetek lelkipásztorai mellett orvos, szociálpolitikus és újságíró is beszédet mond. A szervezők célja, hogy az LMBTQ-propagandát közvetítő felvonulás napján békés, de határozott hangú rendezvényen jelenítsék meg a keresztény választ és mondják ki: a család egy nő és egy férfi szeretetköteléke, amelyből gyermekek születnek – ez a definíció pedig megbonthatatlan.

Arra kérik a magyar keresztényeket, illetve konzervatív embereket, jelenlétükkel tegyenek hitet a hagyományos családmodell – ahogy fogalmaznak: az Isten szerinti család – mellett. Az Ádám-Éva Misszió által életre hívott rendezvény keretében felszólal mások mellett

– Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek
– Osztie Zoltán katolikus pap

Hírlevél-2021-07-19

2021-07-19-hétfő

1. Július 25-én, vasárnap Ferenc atya a fél 11-es szentmisét András atya lelkiüdvéért ajánlja fel halálának harmadik évfordulóján.

2. Templomunk búcsúja jó hangulatban zajlott. A szubjektív élményekről, benyomásokról szeretnénk az Újlaki Hangokban beszámolni. Ezért kérjük, hogy aki szívesen írna egy pár sort élményeiről, július 24-ig küldje el az ujlakihangok@ujlakitemplom.hu e-mail címre. Köszönjük!

3. A plébániai irodában július és augusztus hónapban hétfőn és kedden nincs félfogadás, szerdán és csütörtökön du. 4-től 6-ig, pénteken de. 10-től 12-ig intézhetjük ügyeinket.

4. Bibliaórák nyáron is lesznek minden hétfőn 19 órai kezdettel a Szent Margit teremben.

5. A plébániai közösségi házának tetőfelújítása jó ütemben halad, részleteket itt olvashatunk. E célra adományainkat plébániánk OTP Banknál vezetett (Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803 számú) számlájára történő utalással juttathatjuk el, de személyesen is be lehet fizetni vasárnaponként az Információs irodában, hétköznap pedig a Plébánia irodájában. Kérjük az átutalás közleményébe megjegyzésként odaírni, hogy: CSERÉP. Örömmel tudatjuk, hogy a hívek fontosnak tartják az adakozást, sokan hozzájárultak már a felújítás költségeihez.

Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala,  Zoom kapcsolódása
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803

Hírlevél-2021-07-14

2021-07-14-szerda

Az elmúlt vasárnap templomunk búcsúja jó hangulatban zajlott. A szubjektív élményekről, benyomásokról szeretnénk az Újlaki Hangokban beszámolni. Ezért kérjük, hogy aki szívesen írna egy pár sort élményeiről, július 24-ig küldje el az ujlakihangok@ujlakitemplom.hu e-mail címre. Köszönjük!

Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala,  Zoom kapcsolódása
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803

Hírlevél-2021-07-12

2021-07-11-hétfő

1. A Kármelhegyi Boldogasszony kápolna (Ürömi út – Szépvölgyi út sarok) búcsúját július 18-án du. 4 órakor tartjuk a kápolna előtt ünnepi szentmisével.

2. Idén ősszel Eucharisztikus Kongresszus! Felhívjuk a kedves testvérek figyelmét, hogy a kongresszuson való részvételhez regisztrálni kell a NEK honlapján (iec2020.hu). Ezt azoknak is újra meg kell tenniük, akik már korábban regisztráltak. A kongresszus programjáról és a regisztrálás menetéről bővebben itt olvashatunk. A kongresszus himnusza, amely az 1938-as kongresszus himnusza új hangszerelésben, itt hallgatható meg.

3. A plébániai irodában július és augusztus hónapban hétfőn és kedden nincs félfogadás, szerdán és csütörtökön du. 4-től 6-ig, pénteken de. 10-től 12-ig intézhetjük ügyeinket.

4. Bibliaórák nyáron is lesznek minden hétfőn 19 órai kezdettel a Szent Margit teremben.

5. A plébániai közösségi házának tetőfelújítása múlt héten elkezdődött, részleteket itt olvashatunk. E célra adományainkat plébániánk OTP Banknál vezetett (Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803 számú) számlájára történő utalással juttathatjuk el, de személyesen is be lehet fizetni vasárnaponként az Információs irodában, hétköznap pedig a Plébánia irodájában. Kérjük az átutalás közleményébe megjegyzésként odaírni, hogy: CSERÉP.

Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala,  Zoom kapcsolódása
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803

Hírlevél-2021-07-05

2021-07-05-hétfő

1. Idén ősszel Eucharisztikus Kongresszus! Felhívjuk a kedves testvérek figyelmét, hogy a kongresszuson való részvételhez regisztrálni kell a NEK honlapján (iec2020.hu). Ezt azoknak is újra meg kell tenniük, akik már korábban regisztráltak. A kongresszus programjáról és a regisztrálás menetéről bővebben itt olvashatunk. A kongresszus himnusza, amely az 1938-as kongresszus himnusza új hangszerelésben, itt hallgatható meg.

2.  A plébániai irodában július és augusztus hónapban hétfőn és kedden nincs félfogadás, szerdán és csütörtökön du. 4-től 6-ig, pénteken de. 10-től 12-ig intézhetjük ügyeinket.

3.  A Bibliaórák nyáron is meg lesznek tartva minden hétfőn 19 órai kezdettel a Szent Margit teremben.

4.  Ezen a héten mennek táborozni a plébániánkon otthont talált cserkészek, táboruk Zemplénben, a Nagyhuta közeli erdőben lesz.

5.  Az Újlaki családos tábor ezen a héten július 9-től 12-ig (péntektől hétfőig) lesz a városlődi Iglauer Parkban. Információ: Udvaryné Kovács Bettinél (ukovacsbetti@gmail.com).

6. A plébániai közösségi házának tetőfelújítása ma elkezdődött, részleteket itt olvashatunk. E célra adományainkat plébániánk OTP Banknál vezetett (Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803 számú) számlájára történő utalással juttathatjuk el, de személyesen is be lehet fizetni vasárnaponként az Információs irodában, hétköznap pedig a Plébánia irodájában. Kérjük az átutalás közleményébe megjegyzésként odaírni, hogy: CSERÉP.

Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala,  Zoom kapcsolódása
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803

Nem csak emlékeztető a vasárnapi búcsúi programra

Kedves Újlaki Hívek!

Segítséget kérünk abban, hogy aki jön és részt vesz most vasárnapi délelőtt a templomkertben kezdődő bográcsozásban, ha lehet, hozzon magával saját tányért, evőeszközt, esetleg poharat is. Ehhez majd biztosítunk öblítési / mosogatási lehetőséget is. Ennek oka elsősorban az, hogy az egyszer használható műanyag eszközöket jobb, ha nem használjuk többet.

És szívesen várunk  további segítőket is már vasárnap reggel 8-tól, a kipakolásokhoz, előkészítéshez.

Szentmise ezen a napon is 9 órakor, fél 11 órakor és este 18 órakor lesz.

Szeretettel,
A Vasárnap Délelőtti Búcsúi Program Szervezői

Hírlevél-2021-06-28

2021-06-28-hétfő

1. Idén ősszel Eucharisztikus Kongresszus! Felhívjuk a kedves testvérek figyelmét, hogy a kongresszuson való részvételhez regisztrálni kell a NEK honlapján (iec2020.hu). Ezt azoknak is újra meg kell tenniük, akik már korábban regisztráltak. A kongresszus programjáról és a regisztrálás menetéről bővebben itt olvashatunk. A kongresszus himnusza, amely az 1938-as kongresszus himnusza új hangszerelésben, itt hallgatható meg.

2. A plébániai iroda nyitva tartása július és augusztus hónapban:
– szerdán du. 4-től 6-ig
– csütörtökön du. 4-től 6-ig
– pénteken de. 10-től 12-ig

3.  A Bibliaórák nyáron is meg lesznek tartva minden hétfőn 19 órai kezdettel a Szent Margit teremben.

4. Július 2. Templomunk búcsúnapja, Sarlós Boldogasszony ünnepe. Ezen a napon a reggel ½ 7-kor és az este 6-kor kezdődő szentmise is ünnepélyes, orgonás szentmise lesz, és ekkor jelenik meg az Újlaki Hangok júliusi száma.

5. Templomunk búcsúünnepe Sarlós Boldogasszony napját követő vasárnap, július 4-én lesz. A 9-es szentmisén a Sarlós Boldogasszony Kórus szolgál Török Andrea karnagy vezetésével, a ½ 11-es szentmisét, amit interneten közvetítünk is, Tóth Miklós Zsolt kántor úr orgonajátéka és éneke teszi ünnepélyessé. A templomkerti programokat 10-től 15 óráig tervezzük. Bővebb információt itt olvashatunk.

6. Plébániánk Napközis Táborába még ezen a héten várjuk a 4 évnél idősebb gyermeket minden hétköznap 8-16 óráig. Bővebb információkat itt olvashatunk.

7. Szeretettel várunk idén is minden újlaki családot az Újlaki családos táborba! Célunk, hogy a szülők és gyerekek még jobban megismerjék egymást, közösséggé váljanak. Időpont: július 9-12-ig (péntektől hétfőig), helyszín a tavalyi, a városlődi Iglauer Park. Jelentkezni: Udvaryné Kovács Bettinél (ukovacsbetti@gmail.com).

8. A plébániai közösségi házának tetőfelújítása július 5-én kezdődik, részleteket itt olvashatunk. E célra adományainkat plébániánk OTP Banknál vezetett (Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803 számú) számlájára történő utalással juttathatjuk el, de személyesen is be lehet fizetni vasárnaponként az Információs irodában, hétköznap pedig a Plébánia irodájában. Kérjük az átutalás közleményébe megjegyzésként odaírni, hogy: CSERÉP.

Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala,  Zoom kapcsolódása
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803

Hírlevél-2021-06-21

2021-06-21-hétfő

1.             Idén ősszel Eucharisztikus Kongresszus! Felhívjuk a kedves testvérek figyelmét, hogy a kongresszuson való részvételhez regisztrálni kell a NEK honlapján (iec2020.hu). Ezt azoknak is újra meg kell tenniük, akik már korábban regisztráltak. A kongresszus programjáról és a regisztrálás menetéről bővebben itt olvashatunk. A kongresszus himnusza, amely az 1938-as kongresszus himnusza új hangszerelésben, itt hallgatható meg.

2.             Templomunk búcsúünnepe Sarlós Boldogasszony napját követő vasárnap, július 4-én lesz. Az ünnepi szentmise ½ 11-kor kezdődik. A templomkerti programokat 10-től 15 óráig tervezzük. Bővebb információt itt olvashatunk.

3.             Plébániánk Napközis Tábora idén is megnyitotta kapuit, betartva az aktuális egészégügyi előírásokat. Sok szeretettel várunk minden 4 évnél idősebb gyermeket június 16-tól július 2-ig minden hétköznap 8-16 óráig. Bővebb információkat itt olvashatunk.

4.             Szeretettel várunk idén is minden újlaki családot az Újlaki családos táborba! Célunk, hogy a szülők és gyerekek még jobban megismerjék egymást, közösséggé váljanak. Időpont: július 9-12-ig (péntektől hétfőig), helyszín a tavalyi, a városlődi Iglauer Park. Jelentkezni: Udvaryné Kovács Bettinél (ukovacsbetti@gmail.com).

5.             Az Újlaki Hangokban már olvashattunk a plébániai közösségi ház tetőfelújításának szükségességéről. A munkálatok július 5-én kezdődnek, részleteket itt olvashatunk. E célra adományainkat plébániánk OTP Banknál vezetett (Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803 számú) számlájára történő utalással juttathatjuk el, de személyesen is be lehet fizetni vasárnaponként az Információs irodában, hétköznap pedig a Plébánia irodájában. Kérjük az átutalás közleményébe megjegyzésként odaírni, hogy: CSERÉP.

Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala,  Zoom kapcsolódása
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803

Hírlevél-2021-06-14

2021-06-14-hétfő

1. Idén ősszel Eucharisztikus Kongresszus! Felhívjuk a kedves testvérek figyelmét, hogy a kongresszuson való részvételhez regisztrálni kell a NEK honlapján (iec2020.hu). Ezt azoknak is újra meg kell tenniük, akik már korábban regisztráltak. A kongresszus programjáról és a regisztrálás menetéről bővebben itt olvashatunk.

2.Tegnap a templomszentelés évfordulóját ünnepeltük, az ünnepi fél 11-es szentmisén került sor az Újlakért emlékérem átadására, mely kitüntetést idén két doktornő, Dr. Tasnádi Gyöngyi és Dr. Bognár Bernadette kapta, gratulálunk nekik!

3. Képviselőtestületi ülést tartunk június 15-én az esti szentmise után kb. ½ 7-kor személyes jelenléttel a Tanácsteremben.

4. Plébániánk Napközis Tábora idén is megnyitja kapuit, betartva az aktuális egészégügyi előírásokat. Sok szeretettel várunk minden 4 évnél idősebb gyermeket június 16-tól július 2-ig minden hétköznap 8-16 óráig. Bővebb információkat itt olvashatunk.

5. Június 20-án, vasárnap a fél 11-es szentmisén Bíboros úr megbízásából Ferenc atya szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. A bérmálkozók nagy része a Plébániánkon megtelepedett cserkészek vezetőiből áll, ezért a szentmisén csapatzászló szentelés is lesz.

6. Szeretettel várunk idén is minden újlaki családot az Újlaki családos táborba! Célunk, hogy a szülők és gyerekek még jobban megismerjék egymást, közösséggé váljanak. Időpont: július 9-12-ig (péntektől hétfőig), helyszín a tavalyi Iglauer Park. Jelentkezni: Udvaryné Kovács Bettinél (ukovacsbetti@gmail.com).

7. Az Újlaki Hangokban már olvashattunk a plébániai közösségi ház tetőfelújításának szükségességéről. A munkálatok július 5-én kezdődnek, részleteket itt olvashatunk. E célra adományainkat plébániánk OTP Banknál vezetett (Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803 számú) számlájára történő utalással juttathatjuk el, de személyesen is be lehet fizetni vasárnaponként az Információs irodában, hétköznap pedig a Plébánia irodájában. Kérjük az átutalás közleményébe megjegyzésként odaírni, hogy: CSERÉP.

Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala,  Zoom kapcsolódása
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlak SB Plébánia,  OTP 11702036-20546803

Fwd: Hírlevél-2021-06-07

2021-06-09-szerda

1. A Társadalometika kör következő összejövetelét június 11-én, pénteken 19 órai kezdettel tartjuk, személyes jelenléttel a Szent István teremben.

2. Képviselőtestületi ülést tartunk június 15-én az esti szentmise után kb. ½ 7-kor személyes jelenléttel a Tanácsteremben.