
2022-06-10
1. Június 12-én, Szentháromság vasárnapján a 9 órás szentmisén lesz az elsőáldozás. Ez a nap egyben templomunk felszentelésének ünnepe is. A fél 11-es szentmisét latin nyelven mutatja be Ferenc atya, és ekkor kerül sor az Újlakért emlékérem átadására is.
2. Szentségimádás lesz templomunkban június 18-án egész nap, reggel 7 órától. Délután 5 órakor belekapcsolódunk a világméretű szentségimádásba: https://corpusdomini.katolikus.hu/#/. A szentségimádásra félórás időszakokra lehet jelentkezni vasárnap az információs szolgálatnál, hétköznap a sekrestyében. Jöjjetek, imádjuk!
3. Június 18-án, szombaton du. fél 3-kor a közösségi házban Szakolczai Judit, az oltárdíszítők vezetője virágdísz készítői gyakorlati foglalkozást tart. Várjuk azok jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnának bele a templom díszítésébe, de azokat is szívesen látjuk, akik csak egy szép virágdíszt készítenének. Az előzetes jelentkezés a virág beszerzése miatt fontos. Jelentkezni vasárnap az információs szolgálatnál, vagy a jelentkezes@ujlakitemplom.hu címen lehet.
4. Június 19-én, vasárnap lesz Úrnapja. A körmenetet a 9-es szentmiséhez kapcsolódóan tartjuk a szokásos útvonalon (Szépvölgyi út, Ürömi út, Zsigmond tér, Bécsi út). A fél 11-es szentmise ezért kb. 11 órakor kezdődik.
Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja, Youtube csatornája, Facebook oldala
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk: Budapest-Újlak SB Plébánia, OTP 11702036-20546803