Hírlevél-2024-06-03


2024-06-03

1.    Trianoni megemlékezést tartunk templomunkban a trianoni diktátum aláírásának évfordulós napján és idejében, június 4-én, kedden 16 órától. Először megemlékező szavak hangzanak el, majd kimegyünk a templom elé, ahol az imádságot követően a világháborús emléktáblát koszorúzzuk meg. Itt kint megvárjuk a 16:32-kor megkonduló harangszót, majd visszatérünk a templomba, ahol versek hangzanak el és orgonakísérettel énekelünk alkalomhoz illő énekeket. A megemlékezés után 17 órától a templom közösségi házában szendvicsek mellett beszélgetünk.

2.    Idén június 25-től július 5-ig minden hétköznap 8-tól 16 óráig ismét lesz napközis tábor a 4 éven felüli gyermekek számára sok játékkal, énekléssel, kézműves-foglalkozással. Hozzájárulási díj: 15.000 Ft/hét. A tábori részvételhez előzetes jelentkezés és előleg befizetése szükséges, amit a napközi honlapján lehet megtenni.
A napközi honlapja: 
ujlaki-napkozistabor.mozello.hu.

3.    Június 7-én, pénteken lesz Jézus Szent Szívének főünnepe. Szentmisén való részvétellel és szentáldozással engeszteljük Jézus Szent Szívét.

4.    Június 9-én, vasárnap ünnepeljük templomunk szentelési évfordulóját. Szokás szerint a ½ 11-es szentmisét latinul mutatja be Ferenc atya és ekkor kerül sor az Újlakért emlékérem átadására is.


Ha más is szeretne levelet kapni, küldjön e-mailt ide: jelentkezes@ujlakitemplom.hu
Plébániánk: Honlapja,  Youtube csatornája,  Facebook oldala
Újlaki hangok: legfrissebb száma
Bankszámlánk:  Budapest-Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia,  OTP 11702036-20546803