A 29-es busz első útja

A Duna felé ereszkedő Szépvölgyi út nyomvonalát vízmosás formálta. A szabályozott út kiépítését a múlt században az itteni kőbányák és téglagyárak mellett a nyaralók és a növekvő számú állandó lakos közlekedési igényei sürgették. A helybéliek több évtizedes fáradozása végül sikerrel járt. A Szépvölgyi út nagyforgalmú közlekedési kapcsolat a partmenti és a hegyvidéki részek között. A két újlaki településrész szervesen összeforrott. Szerepe volt ebben az autóbuszközlekedés megindulásának is. Az 1938. augusztus 15-ei, nevezetes eseményt több napilap megörökítette.

A Magyarország című lap aznapi számában képet is közölt a különleges eseményről:

Dr. Pálfi Lajos újlaki plébános megáldja az első 29-es autóbuszt a végállomásnál

A 8 Órai Ujság tudósítása –

„Hétfő reggel. Az óra még csak félhetet mutat. Ünnepnap lévén, az utcák kihaltak, csak egy-két ember látható. A Pálffy téren (a mai Bem József téren) azonban nagy az élet. A kaszárnyával szemben egy új autóbuszmegálló a szokott táblával. Rajta már azonban kis kerek tábla, melyen egy rejtélyes szám van »29«. Ez az oka a mostani nagy érdeklődésnek.

Háromnegyed hét előtt 5 perccel megjelent a láthatáron a várva-várt 29-es jelzésű hatalmas kék autóbusz, mely első útjára hivatalosan 6 óra 45 perckor indult. Szinte úgy érezte az ember, mintha egy nagy színházi esemény, vagy társadalmi megmozdulás lett volna ez, mert percenként gördültek az autóbuszmegállóhoz a taxik és szálltak ki belőle hegyvidék lakói, hogy jelen lehessenek a nagy eseménynél: az első járat megindulásánál.

Gyors egymásutánban érkeztek Hanthy-Haidecker János, a III. kerület elöljárója, dr. Hüttl Károly fővárosi bizottsági tag, az Újlaki Hegyvidéki Egyesület elnöke, Wollmuth Ödön Beszkárt igazgató, dr. Kun Árpád nyugalmazott polgármester, dr. Boros Ernő egyetemi magántanár és a Hegyvidéki Egyesület népes küldöttsége. Amikor az új autóbusz a Pálffy téri végállomás elé érkezett, a küldöttség arcára néma megilletődés és büszkeség ült ki, látva, hogy hosszú utánjárásuknak és munkájuknak gyümölcse, a »29«-es, végre itt van.

Talán a Beszkártnak soha nem volt még ilyen sikere, soha nem dícsérték annyira a kocsiját, mint most ez a lelkes »autóbuszváró« kis csoport. A pesti ember szereti elkerülni, – amennyiben ez már lehetséges, – hogy jegyet váltson. Ezzel szemben itt megtörtént a nagy csoda, a kocsi indulása előtt, kinn az utcán megostromolták a kalauzt, hogy adjon jegyet és közelharc folyt, hogy Hüttl Károly, akinek az érdeme az autóbuszjárat megindulása, megkapja a 80114-es számú első vonalszakaszjegyet, melyet a 29-es autóbuszon kiadtak.

Érdekes véletlen, hogy ezt az első járatot a 7712-es számú Hideg János nevű soffőr vezette, aki szintén a hegyvidék lakója és akinek az autóbusz új vonala már nem volt új, hiszen tíz év óta mindennap megtette, azonban eddig csak – gyalog. Percek alatt teljesen megtelt az autóbusz. Pontban háromnegyed hétkor a Fő utca sarkán levő Beszkárt altiszt, a vörös zászlóval megadta az indulási jelt és elindultunk, hogy a 29-es autóbusz első útján résztvegyünk.

A kora reggeli órákban Buda belső területén nem okozott nagy feltűnést az autóbusz, azonban, amint az újlaki plébániatemplom mellett befordultunk, egyszerre megváltozott a városkép. Minden villa kertjében, a kapuk előtt, az ablakokban hálóinges, kócosfejű emberek lelkesen, éljenezve és zsebkendőt lobogtatva köszöntötték az új autóbuszt.

A megállóknál közelharc volt, hogy ki tudjon felszállni a kocsira. Az egyik fordulóban egy lelkes kis csapat az út közepén nagy integetéssel megállította az autóbuszt, hogy a hűtőjére nagy, sárga virágokból font koszorút helyezzenek.

A végállomásnál többszáz főnyi tömeg várakozott dr. Pálfi Lajos újlaki plébános vezetésével, aki felavatta ezt az új járatot és Isten áldását kérte mindazokra, akik ezt lehetővé tették és azokra, akik ezt a járatot használják.

A lelkes hegyvidékiek azonban nem elégedtek meg a sárga virágkoszorúval, hanem hosszú virágfüzérekkel feldíszítették az egész kocsit. Nem tudni, honnan, percek alatt előkerült létra, szög, kalapács s az egész tömeg, mint egy ember dolgozott, szépítette, csinosította mintegy becézve, kedveskedve az új 29-es autóbuszt.

A fogadásra összegyűlt tömeg ezután jó vidéki szokás szerint, elvonult az egyik közeli vendéglőbe, hogy most már fehér asztal mellett is megünnepelje a hegyvidékiek számára nagy napot. A társaság szerfelett jó hangulatban a késő délutáni órákig volt együtt, csak időnként keltek fel egypáran, hogy elmenjenek autóbuszozni…”

(o. m. i.)

(8 Órai Ujság, 1938. 24. évf. 180. sz. augusztus 17. szerda 6. o.)