A Lelkész utca 1949-ben és a (mai:) Felhévízi utca 2025-ben
Kegyetlenül nehéz évek jártak a negyvenes évek végén Újlakon is. Az ostrom pusztítása után a testi-lelki szenvedéseiket hordozó túlélők, az áldozatok fel nem dolgozható emlékével, romok között folytatták az életüket. Közben az akkori mindennapok terheit és fenyegető megpróbáltatásait is el kellett viselniük. Amit lehetett újjáépítettek, amit nem, azt emlékezetükben örökítették meg.
Kássa Gábor (1893-1961) festőművész az óbudai Árpád Gimnázium rajztanára Újlakon, a Kavics utca 2/A-ban élt. Egykori soproni diáktársa, barátja írta róla, hogy a világháború borzalmai és a főváros pusztulásának látványa művészként is megrendítette és rendkívül felkavarta. Amikor tehette, járta az utcákat és akvarellképeken örökítette meg a rombolást és az újjáépítést. Képei közül 48 látható a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok Gyűjteményében.
Munkahelyéből, a tekintélyes Árpád Gimnáziumból akkoriban gimnázium, általános iskola és dolgozók gimnáziuma lett. Az 1948-49. tanévről azonban még kiadta hagyományos évkönyvét. Az a részlet, amit a tanév lefolyása és nevezetes eseményei sorában találunk, nemcsak a művészre utal, több vonatkozásában is elgondolkodtatóan idézi a kort:
„December: 6. Mikulás és jótanulási ünnepély. 6–11. BCG-oltás. 9. A BSZKRT vetítettképes propaganda előadása. 12. A rajzterem átadási ünnepélye. Kássa Gábor-kiállítás megnyitása. 21. Megemlékezés Sztálin 69. születésnapjáról. 22. Karácsonyi ünnepély. A karácsonyi szünet kezdete.” (4. o.)
Kássa Gábor a városrészleteket ábrázoló képein pontosan feltűntette a készítésük helyét és idejét. Így elképzelhető, hogy közülük néhány az Árpád Gimnázium újjáépített rajztermének kiállításán is bemutatásra került.
Talán még olyan is lehet köztük, ami szerepel Pereházy Károly 1975-ben kiadott, A régi Óbuda című, Kássa Gábor 24 akvarelljével megjelent hangulatos könyvében.
A huszonnégyből nyolc kép Újlakon készült. Ha a képzeletünket társítjuk ahhoz, amit a lírai hangulatú festmények visszaidéznek, magunk elé képzelhetjük a művész magas, karcsú alakját is, ahogy a hóna alatt az akvarell-készletével ballag a Kavics utcából a Nagyszombat utca irányába, az iskolába. Útközben tesz egy kis kitérőt, amikor „jók a fények”.
Megfesti a Lelkész utca képét a templom felé az Ürömi utcából, vagy a Kecske utcát a városi házak irányában. A vízfestékkel gyorsan kell dolgozni és pontosan. Azonnal rögzíteni a benyomást. Ettől is nehéz ez a technika, frissnek, könnyűnek, levegősnek, érzelmi hatásúnak kell lennie.
A Kecske utca 1949-ben és a (mai:) Makovecz Imre utca 2025-ben
Mi pedig, akik most nézzük, felismerjük, hol állt meg a művész, és érezzük, látjuk, hogy tényleg ott élünk, pedig a részletek az időben eltávolodva nagyon megváltoztak.